Anya a detoxban, kislánya a kocsiban aludt

Részegen vezetett, még rátöltött volna

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.08.26. 06.00

Este leparkolta, és csak reggel jutott eszébe: a teljes éjszakát egyedül, az autóban töltötte egy kétéves kislány, míg anyja a sárga földig leitta magát.

Múlt pénteken, éjfél előtt pár perccel hívták ki a rendőröket ahhoz a fiatal nőhöz, aki egy Bristol nevű, Connecticut állambeli (USA) város egyik bárja előtt megpróbált feltörni egy autót. Amikor a rendőrök megérkeztek, a nő már a földön feküdt, részeg álomban. Bevitték egy detoxikáló állomásra, ahol kora reggel felriadt, és elkezdte gyermekét keresni. 
Az ápolók újfent a rendőrséghez fordultak, akik meg is találták a kétéves kislányt: édesdeden aludt anyja kocsijának hátsó ülésén, a kocsma előtt. 
Joggal feltételeznénk, hogy a nő este beugrott egy italra, megfeledkezett magáról, és felöntött a garatra. Az aznap ott dolgozó egyik csapos szerint azonban nem ez történt: a nő éjjel 11 körül érkezett meg, már eleve olyan részegen, hogy a szemét is alig tudta nyitva tartani. Italt kért, ehelyett egy pohár vizet kapott. Miután azt megitta, visszarohant a parkolóba, alighanem azért, hogy tovább utazzon, ám eltéveszthette a kocsit, és egy idegen autót próbált kinyitni. Ekkor hívták ki rá a rendőrséget. 
“Fogalmam sincs, hogy egyáltalán hogyan juthatott el idáig, hogyan tudott egyáltalán vezetni.” – mondta a pultos. 
Szomszédai szerint a 22 éves Kelsey James tündéri, felelősségteljes anyuka, teljesen értetlenül állnak az eset előtt. A kislányt egyik rokonánál helyezték el. 
Anyját 50 ezer dollár (11 millió Ft) óvadék ellenében szabadlábra helyezték, így várja a szeptember 2-án kezdődő tárgyalást.
Nyitóképünkön Kelsey James és az érintett bár látható
Súlyos karamboljuk után hátrahagyta a kocsiban két sérült gyermekét a sofőr. Félelmetes részletek a képre kattintva.

Anya a detoxban, kislánya a kocsiban aludt 1

Kommentek

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

F1: Bottasnak megígérték, hogy mehet a Mercedeshez

A Williams főnöknője, Claire Williams elárulta, hogy fel sem merült, hogy Valtteri Bottast ne engedjék el a Mercedeshez, tavaly ugyanis ígéretet tettek neki, ha alkalom adódik, mehet egy nagycsapathoz.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

Tekerd fel a hangerőt, mert itt az 5 legszebben szóló Porsche!

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik az 5 legkirályabbul szóló Porsche, akkor már tudni fogod a választ.

Motorháztetőre vetette magát egy félnótás gyalogos

Rávetette magát a vétlen autósra, majd felháborodott, mint akit valóban elütöttek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.