Több százezres autókárok a viharok miatt

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.08.25. 13.00

Az idei nyár bővelkedik viharokban, kiadós esőzésekben, amelyek nem csupán a vakációt vagy a hétvégi programot tehetik tönkre, hanem az autókban is kárt okozhatnak.

Az elmúlt hónapban számtalan esetben történt fakidőlés, a villámcsapás sem volt ritka, illetve sokszor a kocsik a hömpölygő áradatban tengelyig merülve araszoltak az utakon. A szélsőséges időjárási viszonyok miatt egyre több autóban keletkezik kisebb-nagyobb sérülés, amelyek kijavítása horribilis összegekbe kerülhet. A biztosítási statisztikák szerint tavaly, az elemi- és töréskárokat is tartalmazó gépjármű-átlagkár elérte a 300 ezer forintot.
 
A PBA Praeventio biztosításközvetítő egy konkrét esetet emelt ki közleményében: egy prémiumautóba a Mátrában csapott bele a villám, és ugyan az utasoknak nem esett bajuk, a motor sem gyulladt ki, az összes gyári kábel elégett. A tulajdonos korábban nem kötött cascót, emiatt a javítást saját zsebből kellett finanszíroznia.

A casco-biztosítással az elemi károk megtéríthetőek. A jégverés a legjellemzőbb káresemény ebben a kategóriában, de egyre több az olyan eset, amikor víz önti el az autót vagy a feltámadt szél nagy erővel nehéz tárgyakat vág neki a járműveknek. Ezeket a károkat mind megtérítik a biztosítók, ha van az autóra casco. Ez azért is hasznos, mert nem kell egy pillanatig sem a felelőst keresni – például kidőlt fa esetén az önkormányzattal egyeztetni -, mert ezt a biztosítótársaság utólag elvégzi, miután a kárt megtérítette. 

Kommentek

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.