Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás. Varga szerint kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is, de úgy véli, a döntésből nem következik automatikusan az autóhitelek forintosítása.

A kormány álláspontja eddig az volt, hogy elsősorban a lakáshitelesek helyzetét kell rendezni, “de természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy a fogyasztói hitelek körébe tartozó devizaalapú hiteleknél ez az elszámolás, forintosítás megoldható-e” – mondta a miniszter.

150 ezer devizaalapú autóhitel van, az euró-, illetve svájci frank alapú, még élő autós devizahitelek összértéke 162 milliárd forint. Varga szerint egy lakás- és egy autóhitel között társadalmi, szociológiai szempontból nagy a különbség, de elismerte, hogy az autóhitelesek is nehéz helyzetbe kerülhetnek, akár “a fedél is veszélybe kerülhet a hitel miatt”.

(Forrás: MTI)