Kisiskolás lány vezetett részegen

Még öt gyerek volt a kocsiban

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.08.18. 07.45

Tizenhárom évesen vezetett autót egy lány Amerikában, ráadásul még ittas is volt, egyik (szintén iskolás korú) utasát pedig körözte a rendőrség.

Mintha tálcán kínálta volna fel, annyi különböző indokkal tartóztathattak volna le egy autóvezetőt az USA Wisconsin államában. 

A meg nem nevezett autóst akkor állították meg, amikor múlt szerdán, nem sokkal éjfél előtt kivilágítatlanul közlekedett a 33 ezer lakosú Manitowoc belterületén. 
Az intézkedő rendőr egyik sokkból a másikba esett: nem elég, hogy a volán mögött egy hetedik osztályos kisdiák ült, még ittas is volt. A megszeppent kislány nem volt egyedül: a kocsiban további öt, tizennégy évesnél nem idősebb gyermek utazott. 
A sofőrt letartóztatták, majd értesítették az anyját. Az öt utas közül négyet szintén dühös szülők vittek haza, egyet azonban megtartottak maguknak a rendőrök: egy korábbi bírósági határozat értelmében ugyanis nem az utcán, hanem a fiatalkorúak börtönében lett volna a helye. 
Az incidensben senki nem sérült meg.
Nyitóképünk illusztráció.

Bedrogozva, részegen szállított hét gyereket egy nő Amerikában, egyikük sem volt bekötve. A rémtörténet itt olvasható.

Kommentek

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

F1: Bottasnak megígérték, hogy mehet a Mercedeshez

A Williams főnöknője, Claire Williams elárulta, hogy fel sem merült, hogy Valtteri Bottast ne engedjék el a Mercedeshez, tavaly ugyanis ígéretet tettek neki, ha alkalom adódik, mehet egy nagycsapathoz.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

Tekerd fel a hangerőt, mert itt az 5 legszebben szóló Porsche!

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik az 5 legkirályabbul szóló Porsche, akkor már tudni fogod a választ.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.