Balhé a vezetők autózásából a katasztrófavédelemnél

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.08.18. 11.00

A katasztrófavédelem vezetőinek állami pénzen történő, de magáncélú autózását vitatja a Lánglovagok Egyesület. Szerintük sok pénzt lehetne megspórolni.

A katasztrófavédelem vezetőinek állami pénzen történő, de magáncélú autózását vitatja a Lánglovagok Egyesület. Szerintük sok pénzt lehetne megspórolni. Közleményben tiltakoznak.

A Lánglovagok Egyesület közleménye

Miközben a tűzoltóknak nem egyszer a jogos járandóságuk kifizetésért is a bíróságra kell járniuk, addig a katasztrófavédelem vezetői közpénzből jelentős mennyiségű magáncélú autóhasználatot élvezhetnek.
Balhé a vezetők autózásából a katasztrófavédelemnél 1Bakondi György

Bakondi György főigazgató sofőrrel együtt annyit megy magáncélból a rendelkezésére bocsátott Skoda Superb 2.0 TD személyautóval, amennyit csak akar. Hasonló a helyzet a két helyettesével is, bár nekik sofőr nem jár, és havonta “csak” 8 ezer kilométert tehetnek meg, mindketten egy-egy Mazda CX-7 2.3-as terepjáróval.

Rajtuk kívül némi átalánydíjért további vezetők évente 24 ezer kilométert furikázhatnak nem a hivatali munkájukból adódóan. Tavaly a katasztrófavédelem vezetői egymillió kilométernél is többet vették igénybe magáncélból a szolgálati autóikat, köztük olyan megyei igazgató, akinek pár száz méterre bérelnek házat a munkahelyétől.

A Lánglovagok Egyesület javasolja a közpénzből vásárolt és szervizelt szolgálati autók igénybevételének szigorítását. A főigazgató és két helyettese térítse meg a magánhasználatot, más esetében a tartós magáncélú igénybevételt valóban csak rendkívül indokolt esetben engedélyezzék, a megtett kilométer alapján az amortizációra is figyelemmel teljes mértékű ellentételezéssel. Ha csak a munkába járás költségének enyhítése a cél a főtiszteknél, tábornokoknál, akkor rájuk is az a kormányrendelet vonatkozzon, amely minden más munkavállalóra.

A változtatással éves szinten több tízmillió forint takarítható meg a katasztrófavédelemnél.

Kommentek

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.