Új csúcsmodellt fejleszt a Rolls-Royce

Konnektoros hibrid technológiával jöhet

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.08.13. 10.00

Tizenegy éve van piacon a Rolls-Royce Phantom, ideje volt tehát elkezdeni gondoskodni az utódlásról – amire azonban még évekig nem kerül majd sor.

Kilenc évig élt változatlan formában a Rolls-Royce nagy limuzinja, a Phantom, majd aztán két éve aztán visszafogott, de tartalmas ráncfelvarráson esett át, ami újabb hosszú évekre biztosította a modell életképességét: az autóipar parnasszusán lassan pereg az idő, nem kell amiatt aggódni, hogy a konkurencia lepipálja az embert. 

Előbb-utóbb azonban eljön a váltás ideje, és a jelek szerint a Rolls-Royce (azaz a BMW) mérnökei már most elkezdtek dolgozni a következő modellgeneráción. A képeken látható fekete Phantom első lökhárítójára két légbeömlő nyílást vágtak dolgos kezek, ezért erős a gyanú, hogy a gépházfedél alatt átdolgozott technika dolgozik. 
Szintén feltűnő, hogy az autó közelebb ül az aszfalthoz: vagy a futóművét módosították tehát, vagy jelentősen nagyobb tömeget cipel magával – utóbbiért akár egy hibrid akkumulátorcsomag is felelős lehet. 
Ha így van, az végre értelmet adhatna a három évvel ezelőtt bemutatott 102EX tanulmányautónak: noha a tisztán elektromos luxusautó soha nem valósult meg, konnektoros hibrid formájában most életre kelhetne az elképzelés. Egy plug-in hibriddel jelentősen csökkenthető volna a jelenlegi modell 14,8 literes átlagfogyasztása, ami nem annyira a benzinszámla, mint a környezettudatosság szempontjából volna fontos a potenciális vevőknek – ráadásul ha megvalósulnak azok a tervek, amelyek a nagyvárosok központjából kirekesztenék a károsanyagokat kibocsátó járműveket, egy tisztán elektromos üzemre képes autó előtt ez sem lesz akadály. 
Mindez persze még a jövő zenéje: a Phantom ráncfelvarrása előtt eltelt kilenc évből kiindulva legalább három-négy éve van még hátra a jelenlegi modellnek, így 2018 előtt aligha számíthatunk az új generációra. A Rolls-Royce kedvelői addig sem maradnak újdonság nélkül, hiszen hamarosan érkezik a Wraith Drophead, azaz a márka új kabriója.

Kommentek

F1: Rosbergből filmszínész lesz?

A Forma-1 váratlanul visszavonult világbajnoka csendes karácsonyt tervez, de később akár filmszínészettel is megpróbálkozna. Tucatnyi utódot is szeretne.

A nap videója: észt nem osztottak a Bentleyhez

A hölgy túlszaladt a jegyautomatán, de ez bárkivel előfordulhat, ez a kisebbik gond.

Melyik a jobb zöld rendszámos luxus-SUV?

400 lóerő körül rendszerteljesítmény, kényeztető felszereltség és papíron 2 liter körüli átlagfogyasztás: az Audi Q7 e-tron 3,0 TDI quattro vagy a Volvo XC90 T8 Twin Engine AWD egyesíti hatékonyabban két világ előnyeit?

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.