Miután bejelentették, hogy hamarosan elkészítik a közel ezer lóerős, kizárólag rendszám nélkül használható P1 GTR szuper-hibridet, újabb pályaversenyautóval gyarapítja kínálatát a McLaren. Ezúttal a márka legfrissebb modelljét, a 12C-t váltó 650S kupét vették kezelésbe. 
A 650S Sprint alapját az átdolgozott aerodinamikai csomag adja, amely fokozott leszorítóerőt, valamint optimalizált motorhűtést biztosít. A 3,8 literes, ikerturbós erőforrás lényegében változatlanul került át a közúti kocsiból, csupán hangolását igazították a versenypályák eltérő követelményeihez. 
Következő lépésként a futóművet módosították: leültették a kocsit, és újrahangolt, adaptív lengéscsillapítókat építettek be. A 19 colos kerekeket központi anya rögzíti, rájuk Pirelli esőgumit vagy slickeket szerelnek, a gyors kerékcserét beépített, hidraulikus emelő segíti. 
Fékből vadonatújat kapott a 650S Sprint, ám megőrizték az utcai modell szelektív fékvezérlését, amellyel kanyarban gyorsabban, pontosabban ráfordítható az ívre az autó. Az aktív fékhűtés révén elég később elkezdeni a fékezést a kanyarok előtt, emellett a fékérzet is javult. 
Az utastér értelemszerűen spártai. FIA-homológ bukókerettel, HANS rendszerre előkészített, szénszálas ülésekkel, hatpontos versenyövekkel és beépített tűzoltóberendezéssel készítették fel a versenyélményre a környezetet, ugyanakkor meghagyták a légkondit, hiszen mégis csak egy 200 ezer fontos (78 millió Ft) autóról van szó. 
Ha mindez nem volna elég, a fokozott presztízs (no meg a jobb használhatóság) érdekében a nagy testvér 650S GT3 versenyautótól is átvettek néhány részletet, mint a gyorstöltős verseny-tankot, a szellőzőnyílásokban bővelkedő motorházfedelet, a nagyobb elülső hűtőt, valamint az első kötényre illesztett légterelőket. Szintén a GT3 öröksége a fényezés, épp csak megfordították a színsorrendet. 
Az opciós listán (mert ilyen is van) többek között számítógéppel tervezett aerondinamikai csomag, plexi szélvédő és utasülés szerepel.