A szalagkorláton végezte a csempész-Merci

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.08.12. 11.15

Csempészett cigarettát szállító autó ütközött szalagkorlátnak az M3-as autópályán. A járműben 11 ezer doboz, nagyjából 9 millió forint értékű dohányárut találtak.

Csempészett cigarettát szállító autó ütközött szalagkorlátnak az M3-as autópályán. A járműben 11 ezer doboz, nagyjából 9 millió forint értékű dohányárut találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei.

Az autópálya-rendőrség lakossági bejelentés alapján ment a helyszínre, a sztráda nyíregyházi szakaszán gazdátlanul hagyott Mercedes átvizsgálásakor került elő a csempészett cigaretta. Az autóban két cseh rendszámot is találtak, később pedig kiderült, hogy a gépkocsira felhelyezett magyar hatósági jelzés hamisított volt.

A pénzügyőrök orgazdaság és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, a csempészett cigarettát és gépkocsit pedig lefoglalták.

(Forrás: MTI)

Kommentek

F1: Hamiltonnak nem hiányzik Rosberg

Lewis Hamilton azt mondja, kicsit furcsa lesz, hogy immár Valtteri Bottas dolgozik a garázs túlfelén, de nem igazán izgatja a dolog.

F1: Besült a Toro Rosso első futása

A Toro Rosso csütörtökön küldte pályára első ízben 2017-es modelljét, de motorhiba miatt nem jutott messzire az STR12-es.

Szavazz! Melyik legyen Az Év Autója?

Március 6-án kiderül, melyik típus nyeri a hét döntős közül Az Év Autója 2017 címet. Addig szavazzon Ön is!

Videóra vették, ahogy a rendőr beléjük rohan a Kálvárián

Kollégánk feleségének autójába rongyolt egy szirénázó rendőr a Kálvária téren, miközben gyermekük az első ülésen utazott, gyerekülésben.

A legerősebb Porsche … egy hibrid szedán!

680 lóerős rendszerteljesítmény, 310 km/óra végsebesség, 2,9 liter/100km átlagfogyasztás: a Panamera új csúcsmodellje a Turbo S E-Hybrid.

Lopás miatt pereskedik a Google-cég

Ipari kémkedés, ellopott találmányok: az autonóm mobilitási piac sem a tiszta lelkű Grál-lovagok játéktere.

Luxus-Passatot épít a Volkswagen

A Passat fölé pozícionált kupélimuzinnal kecsegtet a Volkswagen. Az Arteon prémium középkategóriás termék lesz, ha úgy tetszik, az Audi A5 Sportback házon belüli konkurense.

Betiltanák a dízelautók árusítását Magyarországon

Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

F1: Hamilton aggódik az előzések miatt

Lewis Hamilton bízik benne, hogy a mérnökök tévednek, és az új szabályok nem nehezítik meg az előzéseket.

F1: Pályán a Mercedes új autója

A Forma-1-es címvédő Mercedes AMG csütörtök délelőtt pályára küldte 2017-es modelljét, a W08-ast Silverstone-ban.

F1: Soha nem látott lépést tett előre a Mercedes

A riválisok számára rossz hír, hogy a Force India szerint akkora lépést tett előre a motorjával a Mercedes, mint még soha.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.