Néhány éve ég úgy volt, hogy a Bugatti minden idők leggyorsabb szedánját építi meg, de a Galibier projektet végül elkaszálták, mert az ügyfelek visszajelzései alapján kiderült, hogy nem egy szupergyors négyülésesre vágynak, inkább a Veyronnál is kiemelkedőbb képességű sportkocsira. Hamarosan érkezik.

A Veyron Super Sport 431 km/órára képes. A cél, hogy az utódja 460 km/órával száguldhasson

Már korábban is olvashattak a Vezess.hu-n arról, hogy a Bugatti Veyron utódjába hibrid motort tervez a gyártó. A brit Autocar magazinnak egy “belső informátor” most további részleteket is elárult a szupersportkocsiról.

Az autóba továbbra is 8,0 literes 16 hengeres, 4 turbóval megspékelt motor kerül, de jelentősen átdolgozva, többek között megjelenik a közvetlen befecskendezés is, amely segít elérni, hogy teljesítse az Euro 6-os emissziós normát. E cél teljesítésében is segíthet, de sokkal inkább a teljesítményre lesz hatással az új elektromos motor. Az energiát lítiumion-akkumulátorból nyerő, a váltóházba kerülő villanymotorral a tervek szerint 1500 lóerőre emelkedik a modell teljesítménye.

Bár a rendszer ennél többre is képes lesz, a váltó élettartamának megőrzése érdekében az elektronika 1500 Nm-nél nagyobb nyomatékot nem enged. A Veyron utódjában továbbra is hétfokozatú automata sebességváltót és összkerék-hajtást terveznek.

Marad a 16 hengeres motor és a négykerék-hajtás

Tekintve, hogy a Veyron több mint 1,8 tonnát nyom, a mérnökök most azon dogoznak, hogy könnyebbé tegyék az utódját, annak ellenére, hogy villanymotorral és akkumulátorral is bővül a technika. Két személyre tervezett karbon központi cella köré épül majd az autó, a motor pedig az utasok mögé, középre kerül.

A bennfentes forrás elmondása szerint a számítógépes szimulációk szerint a járgány 2,3 másodperc alatt képes lesz elérni a 100 km/órás tempót, a végsebessége pedig állítólag 460 km/óra lesz. Utóbbi esetén a gumiszállítónak sem lesz egyszerű dolga. Nem véletlen, hogy bár a Bugatti Veyron Super Sport 431 km/órás sebességre képes, a gyárból 415 km/órás limitált végsebességgel engedik ki. 

A valószínű forgatókönyv szerint a Volkswagen házi pályáján, Pappenburgban meglehet a csúcstempó, de utcára 425-430 km/órás tempóval kerülhet.

Állítólag külsőleg a jelenlegi modell továbbfejlesztése lesz az új Bugatti

Úgy tudni, 2015 végén, 2016 elején mutatkozhat be a Bugatti Veyron utódja, az első autókat pedig 2017-ben szállítják ki az ügyfeleknek. Összesen 450 darabot gyártanak belőle. Természetesen a hétköznapi ember számára elérhetetlen 350-400 millió forintos áron lehet majd hozzájutni.