Pokoli Fiat 500, ami letépi az arcod!

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.08.06. 10.00

Azt hiszem, most jogosan mondhatjuk: kicsi a bors, de olyan erős, hogy bármelyik pillanatban bekerülhetünk a hírekbe.

Az olasz gyártó aprócska modellje nem csak a vásárlók körében népszerű, időről-időre előveszi valamelyik tuningcég is (vagy épp a gyáriak), és úgy felpaprikázzák a Fiat 500-ast, hogy mindenki csak kapkod a levegőért. 
Ezúttal a Road Race Motorsports pattintotta fel a motorházát és piszkálta meg az ott található 1,4 literes erőforrást, majd úgy gondolták, ha már megalkotják az egyik legerősebb utcai 500-ast, nézzen is ki valahogy. Így született az M1 Turbo Tallini Competizione névre keresztelt vadállat, ami elfeledteti velünk a cukorfalat kisautót. 
Ránézésre is látszik, hogy az M1 Turbo bizony sokkal jobban érezheti magát versenypályán, mint városi aszfalton, amit remekül bizonyít a 250 lóerős motor, az 54 kilóval könnyebb karosszéria, a karbon-kevlár kuplung, a feszes sportfutómű, az ötpontos övekkel felszerelt kagylóülések és a bukókeret. A szegecselt sárvédők alatt 16 colos felnikre szerelt 225/40-es Toyo Proxes abroncsok hivatottak biztosítani a tapadást.
Az autó ára 100 000 dollár (23 millió forint) környékén lesz, de aki vásárolni szeretne magának egyet, annak időben be kell jelentkeznie, ugyanis összesen 50 darab készül a különleges Fiat 500-asból. 
Végül tekintsünk egy kicsit vissza, lássuk, melyek voltak azok az 500-as modellek, amik nem csak a női szíveket dobogtatták meg. 

1

2

3

4

Szavazás

Melyiket választanád?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.