Ötszörösére nőtt az autógyártás az Audinál

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.08.01. 15.30

Jól termel a győri Audi. Magasabb árbevétel, több motor és autó készült a vállaltnál. Az új A3-as variációk befutottak.

Idén januártól június végéig 1 066 236 motor készült Audi Hungaria Motor Kft-nél, szemben az egy évvel korábbi 1 019 595-tel. Az összeszerelő-üzemben 66 640 autó gördült le a szerelőszalagokról 2014 első hat hónapjában, míg 2013 ugyanezen időszakában 13 416 darab.

A növekedés többek között az új gyár felépítésének köszönhető, az A3 Limousine és az A3 Cabriolet gyártása a második félévben futott fel igazán. Az előbbi termelése 402-ről 45 578 darabra, utóbbié 2633-ról 10 756-ra ugrott.

Ezzel párhuzamosan emelkedett a győri vállalat első féléves árbevétele is, az egy évvel korábbi 2,796 milliárd euró után 3,712 milliárd euró lett. A vállalat január elejétől június végéig 289 millió euró értékű beruházást valósított meg a gyárban – a tavalyi 335 millió után – ezzel az Audi Hungaria alapítása óta már 7,024 milliárd eurót fektettek be.

Az Audi az erős euró, valamint a terjeszkedéssel, illetve a technológiai fejlesztésekkel járó tetemes költségek ellenére tudta növelni forgalmát és nyereségét is az idén a június végével zárult második negyedévben. Az adózás utáni eredmény csaknem 7 százalékkal, 2,32 milliárd euróra nőtt, az árbevétel 1,8 százalékkal, 13,7 milliárd euróra.

Az alkalmazottak száma 9393-ról 10 756-ra emelkedett.

Valószínűleg a második félév sem alakul majd rosszul a gyár szemszögéből, hiszen 2014. július 24-én indult  be az Audi TT és TTS Coupé sorozatgyártása Győrben.

Kommentek

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.