Nem kell a BMW-hívőknek a márka újdonsága

75 %-os hódításra készülnek

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.07.21. 11.15

A BMW számításai szerint új modelljük, a 2-es Active Tourer elsősorban új vásárlókat fog hódítani. Négy autóból csak egyet vesznek majd régi BMW-vevők.

Az Automotive News Europe úgy tudja, a BMW 75 százalék körüli hódítással számol újdonsága, a szeptemberben a márkakereskedésekbe kerülő 2-es Active Tourer kapcsán. Ez azt jelenti, hogy négy vásárlóból csupán egy fog egy másik BMW-ből átszállni; a többiek más márkáktól érkeznek majd.

Nem kell a BMW-hívőknek a márka újdonsága 1
Nem véletlen a pozicionálás: az elsőkerék-hajtású, magas építésű modell, amely hamarosan hétszemélyes kivitelben is piacra kerül, sehogy sem illik bele a márka eddigi profiljába, viszont a BMW előrejelzései szerint ez a piaci kategória (azaz a praktikus, de prémium kivitelű termékek) a következő tíz évben a prémium szegmens átlagát meghaladó mértékben növekedhet. 
A Mercedes-Benz B-osztály vagy a Volkswagen Touran ellenfelének szánt 2-es Active Tourer fiatal, családos vásárlókat szólít meg. Ebben a körben azonban kifejezetten sportosnak számít majd az új generációs MINI-vel rokon Active Tourer: csúcskivitele, a 225i a BMW állítása szerint 9 percen belül teszi meg a nürburgringi nagykört.
Nem kell a BMW-hívőknek a márka újdonsága 2

Kommentek

  • Hawaii-

    A legtöbb BMW-vel úgy vagyok, hogy elfogadnám, de nem feltétlenül választanám. A 2-es Active Tourer azon kevesek egyike, amit választanék is. Kíváncsian várom a hétszemélyes verziót.

  • cddexter

    Elég jó csinálja ezzel is, mint ahogy az i3-mal. Kétlem, hogy azt is olyanok vennék akik eddig BMW vásárlók voltak.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.