A láthatatlan akadályt is jelzi az autó

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2014.07.20. 09.00

Nem látható akadályok a kanyar mögött? A jövőben erről jó előre tud majd a sofőr. Az autó figyelmezettei.

A Ford közzétette a hároméves DRIVE C2X kutatási projekt eredményeit, amelynek célja az új generációs autó-autó, illetve autó-infrastruktúra kommunikációs rendszerek felhasználásával a közúti biztonság növelése.

Az Európai Bizottság által útjára indított, autóipari szereplőkkel megvalósított DRIVE C2X program arra mutat rá, hogy a részletes, valós idejű adatok, vészjelek használatával hogyan előzhetők meg a balesetek, a forgalmi torlódások, illetve, hogyan észlelhetők a vészhelyzetek korán.

Az intelligens közlekedési rendszerek WIFI-kommunikációjára alapozva a Ford vezette az Elektronikus Féklámpa és az Akadályjelző Rendszer kifejlesztését, illetve más autó-infrastruktúra kommunikációs berendezések tesztelésében is részt vett.

A kísérleti Elektronikus Féklámpa még akkor is jelzi egy elöl haladó autó fékezését, ha az egy kanyar vagy más autók takarásában van. Vészfékezés esetén a berendezés jelet bocsát ki, aminek nyomán figyelmeztető jelzés villan fel a mögöttes forgalomban haladó autók műszerfalán. A mögöttes forgalomban haladó autósok korábban kezdhetnek  fékezni, mérsékelve ezzel az ütközés erejét, vagy akár elkerülve a ráfutásos balesetet.

A szintén a projektben fejlesztett kísérleti Akadályjelző Rendszere felhívja a vezető figyelmét a veszélyesnek ítélt útakadályok jelenlétére, helyzetére és fajtájára – például az útra tévedt gyalogosokra és állatokra, vagy éppen a mozgásképtelenné vált járművekre.

A vizsgálatok 750 tesztvezető és 200 autó bevonásával zajlottak; a közutakon és a zárt tesztpályákon zajló autó-infrastruktúra kommunikációs teszteken több mint 20 Ford S-MAX és Mondeo modell is közreműködött.

Várhatóan nem kell már sok idő hozzá, hogy a közeljövőben sorozatgyártásban is megjelenjenek az említett rendszerek, amelyek már akkor figyelmeztetik a vezetőt a veszélyre, amikor még nem is látja az akadályt, hiszen a legtöbb autógyártó ilyet szeretne autójába. A járművek, illetve az infrastruktúra közötti kommunikáció pedig nagyban hozzájárulhat a vezetőnélküli járművek megjelenéséhez is.

Kommentek

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Így változik az útdíjrendszer jövőre

Jövőre nem emelkednek a tömegközlekedési tarifák, és az úthasználati díjrendszerben sem lesz komoly változtatás.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

F1: Wehrlein készen áll, hogy beüljön a Mercibe

A Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein úgy gondolja, készen áll a kihívásra, ha Toto Wolffék úgy döntenek, vele pótolják a visszavonuló Nico Rosberget.

F1: Vettel nem készül a Mercedeshez

Sebastian Vettel azt mondja, nem pályázik Nico Rosberg megüresedett mercedeses ülésére, neki a Ferrarinál van dolga 2017-ben is.

Minden évben jön egy-egy elektromos Mercedes

Felső fokozatba kapcsol a Mercedes-Benz villanyautó-projektje: kilenc éven belül tíz vadonatúj elektromos modellnek kell piacra kerülnie.

F1: A Mercedes-főnök nem hajt Alonsóra, Vettelre

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt mondja, nem igazán szeretné elcsalni Sebastian Vettelt a Ferraritól vagy Fernando Alonsót a McLarentől Nico Rosberg helyére. Kimi Räikkönen nincs a képben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.