Pusztító hatása lehet a 7:1-nek

Németek, akiknek fáj az elődöntő

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2014.07.11. 18.00

Több németországi üzlet és vendéglő ígért az elődöntő góljaihoz kapcsolódó kedvezményeket. Nem számítottak a 7:1-re.

Brazíliában sokan sírtak a német válogatottól Belo Horizontében elszenvedett 7:1-es vereség nyomán. Ám a futballtörténelmi győzelem néhány németországi vállalkozónak is sokba fáj. Észak-Rajna-Vesztfáliában a Ringk kertészeti áruház hazai gólonként 10 százalékos engedményt ígért és a mérkőzés másnapján a 70 százalékos akció hatására özönlöttek a vevők a cég két üzletébe. A tulajdonos nem számolt ezzel az eredménnyel, a vevők pedig a kivételes alkalmat kihasználták nagybevásárlásra és kipucolták a kertészeti árudát. A kasszák előtt kétórás sorok kígyóztak. Ám a tulajdonos szerint a céget nem rendítette meg a roham.

Ingyen zsömle vs. áremelés

A Büsch nevű pékséglánc gólonként egy ingyen zsemlét ígért vásárlóinak, akik erre tömegesen ráharaptak. Bár a zsemlekészlet gyorsan elfogyott, a vásárlók nem maradtak hoppon: bónokkal később átvehetik a hirdetésben ígért péksüteményt. Meglepődött az a vendéglős is, aki gólonként egy kör pálinkát ajánlott fel vendégeinek, de mivel ez Németország, a gazda állta a cechet a 7:1 után.

Nagyjából német színekben a riói Krisztus-szobor. De a fekete-piros-arany (schwarz-rot-gold) sorrendet nem sikerült eltalálni

Cseppet sem biztos, hogy ezek a vállalkozások ráfizettek a történelmi győzelemre, bár a mérkőzések eredményétől függő akciók költsége nem kalkulálható pontosan. Főleg olyan vállalkozásoknak kedveznek, amelyek nem állnak állandó napi árversenyben a konkurensekkel és nem várják el ügyfeleik a folyamatos extrém árkedvezményeket. A cég ismertségén sokat javíthatnak a hasonló ajánlatok és az ügyfelekben pozitív kötődést alakíthat ki, ha a vállalkozó nem bújik apróbetűs kifogások mögé a számára költséges eredmény láttán.

Rosszul járt az autóalkatrészes cég

Rosszul járt viszont az az autóalkatrész-webáruház, amely gólonként 5 százalékos engedményt lengetett be vásárlóinak. Az eredményt látva a kfzteile24.de megemelte árait, hogy a 35 százalékos engedmény mégse fájjon annyira. A közösségi médiából érkező felháborodott kommentekre reagálva a cég szoftverhibára hivatkozott és visszaengedte árait az eredeti szintre, de hitelét erősen megtépázta a balul elsült akció.

Forrás: DieWelt.de

Kommentek

Borsos áron eladó a Need For Speed egyik sztárja

A GTA Spano másolata igazi sztár. Nem csak a Need For Speed moziban tűnt fel, de a világ egyik legnépszerűbb előadójának klipjében is. Most bárki licitálhat rá.

F1: Itt van Vettel és Räikkönen új Ferrarija

A Ferrari is leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen új járgánya az SF70H névre hallgat.

F1: Hamiltonnak nem hiányzik Rosberg

Lewis Hamilton azt mondja, kicsit furcsa lesz, hogy immár Valtteri Bottas dolgozik a garázs túlfelén, de nem igazán izgatja a dolog.

F1: Besült a Toro Rosso első futása

A Toro Rosso csütörtökön küldte pályára első ízben 2017-es modelljét, de motorhiba miatt nem jutott messzire az STR12-es.

Szavazz! Melyik legyen Az Év Autója?

Március 6-án kiderül, melyik típus nyeri a hét döntős közül Az Év Autója 2017 címet. Addig szavazzon Ön is!

Videóra vették, ahogy a rendőr beléjük rohan a Kálvárián

Kollégánk feleségének autójába rongyolt egy szirénázó rendőr a Kálvária téren, miközben gyermekük az első ülésen utazott, gyerekülésben.

A legerősebb Porsche… egy hibrid szedán!

680 lóerős rendszerteljesítmény, 310 km/óra végsebesség, 2,9 liter/100 km átlagfogyasztás: a Panamera új csúcsmodellje a Turbo S E-Hybrid.

Lopás miatt pereskedik a Google cég

Ipari kémkedés, ellopott találmányok: az autonóm mobilitási piac sem a tiszta lelkű Grál-lovagok játéktere.

Luxus-Passatot épít a Volkswagen

A Passat fölé pozicionált kupélimuzinnal kecsegtet a Volkswagen. Az Arteon prémium középkategóriás termék lesz, ha úgy tetszik, az Audi A5 Sportback házon belüli konkurense.

Betiltanák a dízelautók árusítását Magyarországon

Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

F1: Hamilton aggódik az előzések miatt

Lewis Hamilton bízik benne, hogy a mérnökök tévednek, és az új szabályok nem nehezítik meg az előzéseket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.