Gyermeke apja ütötte el a terhes kismamát

Egy éve volt jogosítványa

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.07.08. 06.00

Nem tudni, baleset vagy szándékos gázolás okozta-e a tragédiát, amelyben egy várandós kismama és nyolchónapos magzata is életét vesztette. Az autót a leendő apuka vezette

Július 5-én, szombaton éjjel, London egy délnyugati külvárosában gázoláshoz riasztották a mentőket és rendőröket. Az áldozat a 37 hetes terhes Jessica Fenner volt, az autót pedig Daniel Dutfield vezette, Jessica barátja, élettársa és a születendő gyermek apja. 

A 22 éves Jessica és 24 éves barátja, akivel már hatodik éve voltak együtt, csak a közelmúltban költöztek össze; a baleset új otthonuk közelében, egy körforgalomban (ld. nyitóképünkön) történt. 
A fiú pontosan egy évvel korábban, 2013. július 5-én szerezte meg jogosítványát. 
A szombaton este 20.10 körül történt baleset után a kismamát kritikus állapotban szállították a legközelebbi kórházba, ahol másnap, július 6-án vasárnap életét vesztette. A gázolót, aki a helyszínen maradt, letartóztatták; első meghallgatása július 21-én lesz. 
A lány Facebook-bejegyzései szerint úgy érezte, végre egyenesbe jött az élete: nagyon várta kislányát, akinek még nevet kerestek.
Egy bevásárló-központ parkolójában, egy munkagép gázolt el egy kismamát az USA-ban. Az asszony meghalt, ám magzatát sikerült megmenteni. Részletek a képre kattintva.

Gyermeke apja ütötte el a terhes kismamát 1

Kommentek

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.