További 8,4 millió autót hívott vissza a General Motors világszerte, amellyel 29 millióra nőtt a cég által az idén visszahívott kocsik száma. A visszahívás mögött nagyrészt ismét a gyújtáskapcsoló hibája áll, amely miatt menet közben leállhat a motor. A mostani akció hét modellt érint, többek között a Chevrolet Malibu 1997-2005 közötti évjáratait, a 2004-2008-as Pontiac Grand Prix-ket és a 2003-2014 között gyártott Cadillac CTS-eket.


A GM szerint a most visszahívott kocsikhoz három haláleset, nyolc sérülés és hét baleset kötődik, azonban nincs bizonyítva, hogy ezeket a hibás gyújtáskapcsoló okozta volna. A halálos balesetek során a légzsák nem nyílt ki, ami utalhat ugyan arra, hogy a gyújtáskapcsoló nem volt megfelelő helyzetben, de más oka is lehetett.

A GM 2,5 milliárd dollárt fordít a visszahívott autók javítására idén. Az év eleje óta a cég 54 alkalommal hívott vissza autókat az Egyesült Államokban, korábban 13 halálesetet írtak a gyújtáskapcsolók számlájára.

(Forrás: MTI)