Leszedették a náci autót az eBayről

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.06.27. 14.00

Hermann Göring, a második világháborús német légierők parancsnoka autójának árverésére mondott nemet az eBay.

Hermann Göring, a második világháborús német légierők parancsnoka autójának árverésére mondott nemet az eBay. A Mercedes-Benz listázását szabályzatukra hivatkozva utasították el, amely tartalmazza a sértő jellegű tételek tilalmát.


A Hitler egyik bizalmasa igényei szerint 1941-ben gyártott Mercedes-Benz 540 K Cabriolet B jelenleg egy floridai luxusautó-szalonban áll darabokban. A tulajdonosok 750 ezer dollárt (170 millió forintot) terveznek arra költeni, hogy újra üzemképes legyen.

Az eBay arra kérte a szalon tulajdonosait, töröljék a tételt, amelyre július elejétől lehetett volna licitálni. “Szabályzatunk tiltja a sértő jellegű árucikkek és tartalmak eladását. Ez magában foglalja az olyan tételeket, amelyek támogatják vagy dicsérik a gyűlöletet, az erőszakot, a faji, nemi vagy vallási intoleranciát” – írta Ryan Moore, a portál szóvivője.

David Rathbun, az autószalon egyik tulajdonosa szerint a járművet az amerikai hadsereg foglalta le Berchtesgadenben. A háború után a kocsi a hadseregben feleslegessé vált, végül eladták Sam Hosier főtörzsőrmesternek, aki a megszállt Németországban autózott vele. Ő vitte magával Amerikába, ahol 1955-ben megvette tőle egy észak-karolinai illető, aki egészen 2014-ig birtokolta a kocsit.

A jelenlegi tulajdonosok nem árulták el, mennyit fizettek a járműért, csak annyit, hogy 5-7 millió dollárt (1,1-1,6 milliárd forint) reméltek érte. Göring egy másik autóját, a Kék Lúd becenevű Mercedes 540 K-t kétmillió dollárért (453 millió forintért) árverezték el 2011-ben Olaszországban.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.