A mobil wc-ben landolt a biciklis a baleset után

Senkinek nem lett komoly baja

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.06.09. 07.00

Kellemetlen meglepetésben lett része annak az amerikai nyugdíjasnak, akit egy hete a kényszer beterelt egy mobil illemhelyre Indiana államban.

A mobil vécék isten csodálatos adományai az emberiség számára (eltekintve a bennük felhasznált vegyszerektől), de mozgathatóságuk miatt olykor olyan helyen is feltűnnek, ahol nem számítunk rájuk, és ez kisebb-nagyobb kényelmetlenséget okozhat. 

Ehhez a kereszteződéshez közel történt a bizarr baleset

Ehhez a kereszteződéshez közel történt a bizarr baleset


Egy meg nem nevezett, 52 éves férfi például a járdán kerékpározott az Indiana állambeli Chesterton városka központi parkja mellett, amikor elé ugrott egy mobil wc – pontosabban rányitották a park szélén felállított illemhely ajtaját. 
A kerékpáros fékezés nélkül belerohant a vécéajtóba, amitől elesett, és beverte a fejét. Rosszabbul járt viszont az ajtót nyitó, 68 éves férfi: őt az ütközés ereje visszalökte a vécébe, és bár csak megvágta a karját, egy hordozható árnyékszékben folyó dolgok közé bezuhanni nem tartozik a nap fénypontjai közé. 
A baleset azon kevés alkalmak  egyike volt, amikor a valóság a fikciót másolja: a válogatott marhaságokat elkövető, amerikai Jackass sorozat egyik korai jelenetében egy, a mostanihoz kísértetiesen hasonló jelenetet forgattak le.
 
A mobil vécékkel egyébként műfaji sajátosságuknál fogva komikus és kevésbé vicces balesetek szoktak történni. 2009-ben egy motorhibás Cessna 182 kisrepülőgép zuhant rá egy sor telepített illemhelyre; szerencsére mindegyik üres volt, így senki nem halt meg – a pilóta egyébként vélhetően pont azért élhette túl a kényszerleszállást, mert a fülkék felemésztették a gép energiáját. 
Nem járt ilyen szerencsésen az a Donald Adams nevű férfi, akit két rokona akart megviccelni, de a felborított vécében olyan szerencsétlenül esett, hogy mind a négy végtagjára lebénult. Az áldozat vicces kedvű unokatestvéreit és a wc gyártóját egyaránt beperelte; a bíróság idén februárban ötmillió dollárnyi (1,1 milliárd Ft) kártérítést ítélt meg neki.
Ahogy mobil vécé kinyíló ajtajára, úgy az ablakon átrepülő vascsőre sem számít az ember közlekedés közben. Bizarr tragédia a képre kattintva.

A mobil wc-ben landolt a biciklis a baleset után 1

Kommentek

Melyik a jobb zöld rendszámos luxus-SUV?

400 lóerő körül rendszerteljesítmény, kényeztető felszereltség és papíron 2 liter körüli átlagfogyasztás: az Audi Q7 e-tron 3,0 TDI quattro vagy a Volvo XC90 T8 Twin Engine AWD egyesíti hatékonyabban két világ előnyeit?

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.