Teljes szépségében az új Škoda Fabia

Szögletesebb, könnyebb

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.05.29. 15.15

Ősszel érkezik a Škoda új kisautója, és immár gyakorlatilag álca nélkül futkároznak a prototípusok. A Rapid fizimiskája remekül áll a Fabiának.

A vártnál kevésbé radikális, de kifejezetten tetszetős lesz a következő generációs Fabia, derül ki azokból a kémfotókból, amelyeket a napokban készítettek a modell alig álcázott tesztpéldányairól. 

Egyértelműen felfedezhető a Rapid és az Octavia rokonsága, különösen a C-oszlop és az orrkialakítás mutat azonosságot. A csomagtérfedélen is megmaradt a nagy testvérek háromszögletű törésvonala. Magukat a lámpatesteket még fólia takarja; várhatóan LED-es helyzetjelzőket kap a Fabia. 
A képekről az is kiderül, hogy alaposan átrajzolták a kisautó arányait: szélesebb és alacsonyabb lesz elődjénél, ami optikailag és fizikailag egyaránt stabilabbá teszi a kiállását. 
Azt már korábban megerősítette a Škoda, hogy törlik a kínálatból az RS sportmodellt; maradnak viszont az egyik képen itt is látható, kettős fényezésű, látványos variánsok.

Kommentek

  • DEAK

    Ronda,mint mindig.

  • titan36

    Hát ízlések és pofonok,de nekem nem jön be sem a fabia2 sem ez a legújabb.
    2006-os fabia1-em van és formára még azok tetszenek a legjobban…:-)))

  • Sturmge

    Ez most komoly??? Húúú bakker.. Sok sikert!

  • Pppp

    Hát ez csak 50%-ban igaz, teljesnek teljes, de nem szép.

  • v_Petya25

    Addig oké, hogy minden szülőnek tetszik a sajét gyereke, de ezt nem anya szülte.

  • aYvEl

    Ocsmány… Fabia-ból csak az 1-es jött be eddig, Octavia-ból meg a 2-es, ráncfelvarott előtti jött be csak. Nagyon rondák ezek az új Skodák. Ízlések és pofonok.

  • menőmanó

    Az ezt megelőző sem tetszett, de ez kifejezetten ronda.

  • subtotal

    Mint egy elrontott, puffasztott A1 Audi.
    Szerintem arra, amire való, pont jó ez a dizájn, kivéve az oldalnézetből látható ordenáré nagy űr a hátfalon.

  • Kempelen10.

    Senkit ne zavarjon meg az alaktalanítás az autón. :-DDD

  • Kempelen10.

    Látványosan idézi az első generációt, különösen a vastag C oszlop az meg szerintem jól nézett ki. Jó kis vonalzó stílus, simulékonyabbnak tűnik, mint a mostani.

  • Kempelen10.

    Menőmanó, ez egyáltalán nem meglepő attól, akinek egy Toyota tetszik!
    :-DDD Vannak genetikailag szar ízlésű emberek, akik ettől még lehetnek rendesek.

  • chauffeur91

    Nekem sem tetszik, bár az tetszik benne, hogy az első ráncait varrták fel, de nekem már az első sem tetszett. Nemrég vettem meg életem első autóját és mivel kicsi, olcsó kellett, gondolkodtam mi lehetne jó választás. Skodát valamiért kilőttem, talán azért, mert annak idején faternak volt egy lepukkant állapotú 105s. Mindenesetre nem bántam meg hogy nem azt vettem, de ezt elfogadnám, ha valaki ráfizetne pár százezret az én 2004-es Ford Fiestámra. Szóval szerintem azokkal az immár 10 éves autókkal versenyképes lenne. (stílusra értem)
    Azért ha megnézitek a mai Opel-eket, Peugeot-kat, Renault-kat szerintem szép autókat gyártanak, a Dacia meg olcsót, szóval ha valakinek egyik sem kell, annak jó lehet az új Fabia. Bár ugye ízlések és pofonok, nekem egyébként a hátulja, sőt talán az eleje is egy picit a Fiat Stilo-ra hajaz. Szerkezetileg meg a régi Fabia-ra, ha van autóknál kihordási idő és az kb 9 év, akkor lehet hogy az említett autó rosszalkodott valamit annak idején.
    Vagy a Skoda annyira modern, hogy már most klasszikusnak nyilvánította a régi Fabiát, és csinált egy modern változatot. Lehet hogy a Fiat 500-al is ott rontották el, hogy túl sokat vártak?
    Lehet hogy pont ezért lesz majd sikeres, bár biztos ami biztos, ha jó árat szabnak érte, lesz aki megveszi…

  • pqowieurzt

    hát ez is csak kempelen skodakereskedőnknek testzik, úgy tűnik…

  • Vérmacy

    Fiat 500-al elrontották? Az egyik legsikeresebb modellje a Fiatnak! Sztem nem igazán gondoltad ezt át…
    Egy lepukkant 105S után azt gondolni, hogy a Fabia is ilyen a legnagyobb *st*baság! Ég és föld a különbség! Nekünk volt 105S és hajtottam I-es Fabiát is. Az emblémán kívül semmi nem utalt a rokonságra!
    A többi rész meg zavaros zagyvaság! Természetes, hogy tetszik Neked a Fiesta. Első autód. Majd a tizedik megvásárolt verda után másként látod…

  • Gianniz
  • Gianniz

    Amúgy meg az 1999-es Fabia1, amire a 3-as is emlékeztetni fog stílusában, egy kiemelkedően jó forma volt, 15 év múlva is modern hatású. A szánalmas kortársakról ez nem mondható el.

    http://www.netcarshow.com/skoda/2003-fabia_rs/1600×1200/wallpaper_02.htm

    Gondoljunk csak egy förtelmes Punto2-re, pláne faceliftes nagylámpával, bogár Clio-ra, és még sorolhatnám. Ugyanúgy az 1996-os! Octavia1 ma is egy komoly autó, kortársai meg a vállalhatatlan bontószökevény kategóriát képviselik – nagyrészt.

  • Vérmacy

    Ízlésről nincs mit vitatkozni.
    Azért ez az új, egységesített arculat a Skodánál eléggé nagy visszalépés! Tény és való, hogy az új Octávia legalább oldalról úgy néz ki, mint egy sportosabb autó és nem, mint egy designmentes koreai…
    Sztem a VW csoport egyik autója sem ér annyit, mint ami az árcédulán fel van tüntetve. Jó a marketingjük és ez eladja a verdákat!

  • Kempelen10.

    Vérmacy! Ne menj marketingesnek. Fogalmad sincs róla. Jó marketinggel lehet jó eladásokat produkálni. Jó termékek esetében. Keress magadnak más melót és ebbe szerintem ne szólj bele, mert hülyeséget beszélsz VW-tól üggetlenül.

    pqowieurzt
    Nem tetszik, mert nincs ami tetsszen. Skoda kereskedő sem vagyok, nem vagyok olyan hülye, mint te, hogy egy üres autószalonban unatkozzak.

  • chauffeur91

    Uhh már megijedtem, hogy leoltottak, de szerencsére csak egy gyökér okoskodott. :D
    Vérsmacy! Kérlek olvad végig a mondatot, mielőtt beoltasz valakit.
    “Lehet hogy a Fiat 500-al is ott rontották el, hogy túl sokat vártak?” Ezzel nem azt mondom, hogy az új Fiat500 egy ratyi, mint te, hanem hogy már sokkal korábban megcsinálhatták volna és hasznot húzhattak volna belőle.
    Attól még hogy Skodákkal házalsz, még nem lesz jó autó belőle. A franciák szebbek, a németek meg jobbak ennél. Nincs ezen mit vitatkozni. Nyugaton nem sokat fognak eladni belőle, pontosan azért, mert ott nem az árcédulát nézik.
    Egyébként állításod annyival kiegészíteném, hogy egy új autó sem (kivéve persze az elektromos fiat 500-akat) ér annyit, mint ami az árcédulán fel van tüntetve, de valamiből profitot kell termelni nekik is.

  • Vérmacy

    Megint nem találkoztam értelmes hozzászólással :)
    Mé’ nem előbb? Autóiparról nem sok fogalmad lehet és annak sem aki azt hiszi, Skoda marketinges lennék. Sose vennék cseh verdát sőt, németet se nagyon, max. Mercedest, azt is cégesnek.
    Jó marketinggel jó terméket? Sztem a kék-fehér csíkos termékeket viszik, mint a cukrot, pedig nem csúcs termékek. Továbbá egyik kollégám vett egy 7-es Golfost, me’ a VW-nél nincs jobb. Azóta szidja, hordja a kocsit, mert ennyi pénzért kaphatott volna mást is, ami jobban felszerelt, jól néz ki, kevesebbet fogyaszt, jobban megy és NEM ESZI AZ OLAJAT!
    Egyik új autó sem ér annyit, mert van rajta profit? Miben gondolkozol? Kolhozban?-)A profit hozzá tartozik egy termék árához, csak nem mindegy, hogy Ámerikában egy 5-ös Bömös 5 millával olcsóbb, mert csak ennyiért lehet eladni. Így is hoz hasznot!
    “ratyi, mint te” – Ezzel a száddal csókolod Anyádat?

  • mtbe

    Először én is megijedtem nagyon de aztán láttam hogy a lámpák le vannak takarva. Olyan mint a Rapid Spaceback. Egy doboz.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Autógyári munkásnak állt a Facebook-vezér

Mark Zuckerberg a Ford dearbroni gyárában járt, ahol még a munkából is kivette a részét a Ford F-150-eseket előállító üzemben.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

F1: Milliárdos veszteséget hoz a szabálymódosítás

A Force Indiánál a legkevésbé sem örülnek a versenyzői nevek és rajtszámok megjelenítéséről szóló szigorításnak, dollármilliókban mérhető veszteséget jelenthet az újítás.

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.