Édes négyes a rendőrautóban

Kanadában fotózták le a huncutkodó járőröket

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.05.29. 06.00

Egy montreali járókelő fülelte le azt a rendőrjárőrt, amelynek tagjai kompromittáló tevékenységet folytattak szolgálati időben – szerencsére nem egymással.

Leila Saad és egy barátja először csak arra figyelt fel, hogy az egyirányú utcában parkoló rendőrautó legénysége a füle botját sem mozdítja, amikor a forgalommal szemben elhalad mellettük egy szabálytalan autó. Elhatározták, hogy közelebbről is megvizsgálják a dolgot – ekkor vették észre a mozgolódást a kocsiban. 

“Fel volt kapcsolva a belső világítás, és egyértelműen látszott, hogy a sofőr ölében egy meztelen vállú hölgy ült, és fel-le mozgott. A hátsó ülésen szintén egy férfi és egy nő tartózkodott, de a sötétben nehéz volt kivenni a részleteket. Gyorsan lefényképeztem a jelenetet.” – mondta el Leila, hozzátéve, hogy a fénykép elkészülte után egy egyenruhás rendőr és egy fiatal nő szállt ki a hátsó ülésről. 
Leila tegnap, szerdán töltötte fel az internetre a képet, ami hamarosan eljutott a montreali rendőrség vezetőihez. “Először azt hittük, hamisítvány, ám amikor jelentkezett a szemtanú, haladéktalanul nyomozást indítottunk.” – mondta a rendőrség szóvivője. 
A vezetőülésen helyet foglaló rendőrt gyorsan azonosították, ellene fegyelmi eljárás indult. Társa ellen is vizsgálódnak; elképzelhető, hogy mindkettőjüket felfüggesztik állásukból.
Szolgálati autójában szexelt, késve reagált a riasztásra: a rendőrnő, aki nem bírt parancsolni vágyainak. Részletek a képre kattintva.

Édes négyes a rendőrautóban 1

Kommentek

  • DEAK

    A tahók mindig szerettek klónozni.

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

A lakótelep közepén sikerült elakadni egy szabadidő-autóval

Újabb eset bizonyítja, hogy a szabadidő-autó nem terepjáró, főleg utcai abroncsokkal nem.

F1: Buttonnak elég lesz 10 kör!

A McLarennél nagyon bíznak a Monacóban Fernando Alonso helyére beugró Jenson Buttonban, úgy gondolják, a pályás tesztelésnek nem lett volna haszna számára.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.