Huszti Szabolcs, a Hannover magyar focistája egy buszmegállóban parkolt le McLaren MP4-12C típusú sportautójával, írta a Blikk, képekkel megörökítve az esetet.

Huszti egy XII. kerületi bevásárlóközpont melletti buszmegállóban tette le az autóját, majd egy kávézóban beszélgetett egy férfival. Az autó miatt a busz nem tudott a beállni a megállóba, Husztinak azonban szerencséje volt, mert nem büntették meg a parkolásért, csak a polgárőrök írták fel a rendszámát.

Huszti a múlt héten azzal adott témát a sajtónak, hogy engedély nélkül elhagyta a Hannovert, mert az idény végére elfáradt, így nem maradt ott a levezető edzésekre és edzőmeccsekre, hanem a családjával Ausztriába utazott pihenni.

A 625 lóerős McLaren 3,1 másodperc alatt gyorsul százra és 333 km/h a végsebessége, az ára pedig 60 és 70 millió forint körül mozog. Már mis is próbáltuk, ITT olvashat róla bővebben.

Olvasta? Guruló rendőrőrsök a közelgő focivébén.