Kislányt gázolt a rendőrök elől menekülő autó

Zúzódással megúszta a gyermek

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.05.19. 12.15

Felfoghatatlanul szerencsésnek mondhatja magát a nyolcéves Cassidy Wall, akit elgázoltak, majd a tarkóján landolt a betonon. Egy térfigyelő kamera rögzítette az esetet.

Philadelphiai otthonuk előtt, a járdán rollerezett a nyolcéves Cassidy Wall, amikor a semmiből rászakadt az ég. Egy autó pördült fel a járdára, és gázolta el a kislányt, akinek jóformán reagálni sem volt ideje. A gyerek több métert repült az ütés következtében, majd a gerincére és nyakára zuhant. 
Mint később kiderült, a kisméretű szedán nem véletlenül száguldozott a belvárosban: egy rendőrautó üldözte. Az ütközést követő másodpercekben megérkezett a járőrkocsi is, és azonnal megbilincselték az összetört autóban ülő fiatalokat: a 18 éves sofőrnél marihuánát, utasánál lőfegyvert találtak. 
A kislány gázolásának szemtanúja volt a család is: a felvételen édesapja rohan oda a rémülten hátrafelé kúszó gyerekhez, és kapja fel a karjaiba. Azonnal kórházba vitték, ahol a vizsgálat megállapította, hogy egy kis agyrázkódással megúszta az életveszélyes helyzetet. 
Most, hogy tudjuk a végkifejletet, meg merjük mutatni a videót, de a happy end tudatában sem szülőknek való a látvány…

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

F1: Kiderült, miért volt kavarás Hamilton öccsével

Lewis Hamilton sok kritikát kapott amiatt, hogy nem ment el az Autosport Awards díjátadóra. Itt az oka.

A Ferrari nem ad el több Forma-1-es autót

A Ferrari a 2014-es modellévtől már nem adja el régi Forma-1-es autóit a veteránprogramjában.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.