Abby Porter és anyukája éppen az iskolában tartottak, amikor a nyolcéves kislány rémülten látta, hogy édesanyja vezetés közben egyszer csak eldől. Amikor hiába szólongatta, átnyúlt a volánhoz, és átvette a kormányzást. 

Miután a kansasi kislány a csúcsforgalomban megfordult a négysávos főúton (mert “haza akart menni apuhoz”), kissé kóvályogva és nagyon lassan (35 km/óra sebességgel), de viszonylag magabiztosan haladt célja felé. Szerencséjére egy rendőrjárőr észrevette a gyanúsan mozgó kocsit, és bár először azt hitte, hogy részeg vezeti, gyorsan kiderült, hogy annál sokkal nagyobb a baj. 
“Megpróbáltam elé vágni, hogy megállítsam, de a kislány mindig elrántotta a kormányt, nehogy nekem jöjjön.” – emlékezett vissza Jimmy Hamilton rendőr, akinek végül sikerült meggyőznie a második osztályos kislányt, hogy nem baj, ha nekimegy a kocsijának. Végül ezzel a módszerrel sikerült lelassítani és megállítani a kocsit, nem sokkal egy nagy kereszteződés előtt. 
A kihívott mentők kórházba szállították az édesanyát; nem tudni, mi okozta az eszméletvesztését. 
“Látszott rajta, hogy ijedt volt, de nem sírt, és mindent megcsinált, ahogy kértem tőle.” – mondta Hamilton rendőr, aki ugyanúgy kitüntetésre számíthat hősies viselkedéséért, mint a kislány. 
Mint később kiderült, Abby nem először vezetett gépjárművet: édesapja korábban már megengedte neki, hogy a család fűnyíró traktorját kormányozza.