Nem szól az autó, ha kifogy a benzin

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.05.05. 09.00

A múlt hét végén újabb visszahívást hirdetett a General Motors: ezúttal több mint 51 ezer, tavaly gyártott autót kell szervizbe vinni.

A múlt hét végén újabb visszahívást hirdetett a General Motors: ezúttal több mint 51 ezer, tavaly március és augusztus között gyártott Buick, Chevrolet és GMC márkájú SUV-t hívnak vissza javításra az üzemanyagszint-mérő lehetséges hibája miatt. Előfordulhat, hogy a kijelző megtévesztő adatokat közöl, és a vezető már csak azt veszi észre, hogy menet közben kifogyott a benzin, ami balesetveszélyes.


Ezzel meghaladta a hétmilliót azoknak az autóknak a száma, amelyeket a General Motors az év eleje óta világszerte visszahívott felülvizsgálatra, illetve javításra. A legnagyobb tételek: április elején 1,5 millió kocsit hívtak vissza a szervokormány esetleges hibája, korábban 2,6 milliót a gyújtáskapcsoló megbízhatatlansága miatt.

A gyújtáskapcsoló hibája – váratlanul leállítja a motort – 2003 és 2007 között számos balesetet, közte 13 halálesetet okozott, állítják azok, akik jelenleg háromszáz kártérítési ügyben perlik a General Motorst. A fő panasz az, hogy a cégnél és az amerikai közúti közlekedési hatóságnál vagy tíz éve tudnak a problémákról, mégsem történt semmi. A helyzetet nehezíti, hogy a General Motors 2009-ben csődvédelmet kért, majd állami segítséggel átalakult, és még nem világos, miként kell – ha egyáltalán – felelősséget vállalnia jogelődjéért.

Idén az első negyedévben csak a visszahívások már 1,3 milliárd dollárba kerültek a General Motorsnak, az esetleges kártérítések további milliárdokra rúghatnak. A többletköltség és a tartalékolás miatt az autógyár adózott eredménye az első negyedévben 100 millió dollárra zuhant az egy évvel azelőtti 900 millióhoz képest.

Kommentek

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.