Tigris a vízben, cápa a dzsungelben

Vorsteiner Mercedes-Benz G 63 AMG

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.05.01. 16.00

Bevégezte az AMG által félbehagyott munkát a Vorsteiner, és sportabroncsokat szerelt a megvadított G-osztály alá. A végeredmény sajátos.

A Mercedes-Benz éppen mostanában tűnődik azon, hogy kettéválassza terepjárásra alkalmas, illetve pusztán optikájában offroados modellcsaládjait – rájöttek ugyanis, hogy a vevők egy részét hidegen hagyja nem hogy a terepképesség, de még az összkerékhajtás is. Ők boldogan elvannak az emelt hasmagassággal, a tágas csomagtartóval és a divatos sziluettel. 

Kérdés, hogy a Vorsteiner munkáját melyik csoportba helyeznék a stratégák, hiszen alapját a világ egyik legkeményebb terepjárója adja, ezekkel a 22 colos, kovácsolt alumínium abroncsokkal és a rájuk szerelt Pirelli Scorpion Zero abroncsokkal nem hogy terepre, de egy jóízű pocsolyába sem szívesen tévedne az ember. 
A német stiliszták a kerekek mellett új első légterelőidomot és hátsó szárnyat is illesztettek az autóra. 
A motor megmaradt, ami volt: az AMG 5,5 literes, nyolchengeres biturbo tűzhányó, 550 lóerővel és 760 Nm nyomatékkal, ami 5,3 másodperces gyorsulást és 209 km/óra végsebességet enged.
Lehet ezt még fokozni: a Hamann a 12 hengeres G 65 AMG-t tette terepjárásra alkalmatlanná, bár ott motortuning és aranyfólia is súlyosbítja a helyzetet…

AMG

Kommentek

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.