Budapesten nyílt a világ első MINI bárja

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2014.04.24. 16.30

A közelmúltban hivatalosan is megnyílt a világ első MINI bárja, a brit kisautó által inspirált MINI BAR BUDAPEST.

A közelmúltban hivatalosan is megnyílt a világ első MINI bárja, a brit kisautó által inspirált MINI BAR BUDAPEST, ahol a kultikus márka hangulatát árasztó környezetben szürcsölhetünk koktélt, vagy majszolhatunk ínyencfalattá varázsolt mini-lángost.

Merre keressük?

A főváros szívében, a Szent István téren található a frissen nyitott bár, egyedülálló kilátással a Szent István-bazilikára. A Szent István-bazilika vagy Lipótvárosi plébániatemplom egy neoreneszánsz stílusban épült római katolikus templom Budapesten a Lipótvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út közelében, a Szent István téren. A bazilika Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épülete, a főváros egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége, a Szent István-kultusz fő helyszíne.
Budapesten nyílt a világ első MINI bárja 1
maps.google.com

Mennyit kell utazni?

Az attól függ, honnan jövünk. Az ország nyugati sarkából 318 kilométer, 3 óra 15 perc az út, délről indulva 238 kilométer 2,5 órás útra kell számítani, Magyarország keleti csücskéből pedig 3,5 órával, 330 kilométerrel lehet számolni.  Mivel a belváros szívéről van szó, nem árt a lassan haladó forgalomra, dugókra felkészülni, illetve a parkolóhely levadászása is jócskán hozzátehet a célba érés idejéhez.

Üzemanyag, költségek

A benzinköltség szintén attól függ, hogy honnan indulunk Budapest felé. Ha messzebbről startolunk, érdemes autópálya-matricát is váltani – nagyjából 3000 forint. Ha már Budapesten vagyunk, akkor a fizető parkolást is érdemes beleszámítani a költségekbe. A körúton belül este 8-ig, azon kívül délután 6-ig kell fizetni a parkolásért, hétköznapokon.

A Lipótvárosban parkolva 440 forintot kell az automatába tömnünk egy óráért, és maximum három óráig hagyhatjuk egy helyen az autónkat. Ha komolyabb biztonságra vágyunk a pénzünkért, a Szent István-bazilika mellett hipermodern mélygarázsban is tárolhatjuk kocsinkat.

Ez az első gépi működtetésű garázs, ami teljesen automatizált rendszere lehetővé teszi 404 autó 4 szinten történő elhelyezését egy olyan szűk területen, mely egyharmadát foglalja el egy hagyományos építésű mélygarázs által igényelt területnek.

Az automatikusan működő Bazilika Garázsban az autót egy átadóhelyiségbe kell beparkolni ahonnan egy robot viszi el, és egy tetszőleges helyen tárolja. Távozáskor a robot megkeresi az autót, és visszaviszi az egyik átadó helyiségbe, ahonnan azután el lehet vinni. Költségeit tekintve nincs komoly felár, az első óra 600 forint, majd minden megkezdett félóra 250 forintba kerül a robotizált autó-raktárban.

Miért éppen a MINI BAR BUDAPEST?

A főváros felpezsdült éjszakai életében nem egyszerű újat mutatni. Gombamód szaporodnak a romkocsmák, komplett bulinegyed csábítja a szórakozni vágyó külföldieket. A verseny tehát erős, de a bazilika szomszédságában nyílt hely könnyedén felveszi a versenyt a konkurenciával, főképp mert világelsőként egy sikeres autómárka hangulata járja át, minden apró részletre kiterjedően.

A koncepció ötlete a tulajdonos, Gubcsó Balázs nevéhez köthető. “A vendégekre a klub minden pontjáról egy, a MINI-kből ismert részlet köszön vissza, így a színek, a formák és az anyagválasztások is teljes mértékben a MINI által használt elemeket tükrözik. A bár, csakúgy mint a MINI, nem a méretével, hanem a stílusával és az apró részletek szellemességével és kidolgozottságával hódít, de azért a 100 m2 belső tér és a Bazilikára nyíló, 60 m2-es terasz kiváló hangulatú bulikra ad lehetőséget, a konyhán pedig a MINI-hez illő minőségben gasztronómiai meglepetésekkel készülünk” -nyilatkozta a tapasztalt vendéglátós Gubcsó.

“A MINI márkának az éjszakai élet alapvető része, és mostantól ez fordítva is igaz, különösen Budapesten. A MINI a barátokkal közös bulikról szól, és a kortól független fiatalosságot, a prémium minőséget és az egyediséget jeleníti meg, így egy percig sem volt kérdés, hogy támogatunk egy ilyen, világszinten is egyedülálló kezdeményezést. A MINI-nek világszerte és Magyarországon is nagy rajongótábora van és e közösség számára ideális találkozó hely a MINI BAR BUDAPEST” -tette hozzá Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

Szállás:

Aki a belváros nyüzsgésétől távol szeretne megszállni, de mégis szeretné a MINI bárban élvezni az estét, és a környék gyönyörű műemlékeit, az valamelyik metróvonal mentén találhat megfelelő szállást. Viszont ha valaki az események közvetlen közelében szeretne maradni az V. kerületben is ezernyi lehetőség közül választhat, az olcsó diákszállóktól egészen a luxus-hotelekig.
További szállásajánlatok a képre kattintva jönnek:

Budapesten nyílt a világ első MINI bárja 2

Kommentek

  • Levrone

    Ez annyira, de annyira ultragáz… :-( Tudom, proli vagyok, hogy nem érzem át eme csoda nagyszerűségét… :-)

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Így változik az útdíjrendszer jövőre

Jövőre nem emelkednek a tömegközlekedési tarifák, és az úthasználati díjrendszerben sem lesz komoly változtatás.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

F1: Wehrlein készen áll, hogy beüljön a Mercibe

A Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein úgy gondolja, készen áll a kihívásra, ha Toto Wolffék úgy döntenek, vele pótolják a visszavonuló Nico Rosberget.

F1: Vettel nem készül a Mercedeshez

Sebastian Vettel azt mondja, nem pályázik Nico Rosberg megüresedett mercedeses ülésére, neki a Ferrarinál van dolga 2017-ben is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.