Hibrid sportautókkal erősít a Mercedes

Jönnek a benzin-elektromos AMG modellek

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.04.18. 15.00

Hipersportkocsi helyett hétköznapi sportmodelljeit vértezné fel hibrid technológiákkal a Mercedes-Benz. Az AMG már kutatja a lehetőségeket.

Miközben a Ferrari, a Porsche vagy a McLaren a megfizethetőség határán túl helyezte hibrid hipersportkocsiját, az AMG-nek nem ez a célja: viszonylagos tömegmodelleket szeretne (igen, szeretne) villanymotoros rásegítéssel piacra dobni. 

“Úgy látom, hamarosan nem döntés kérdése lesz, hogy építünk-e hibrid sportautót; előbb-utóbb kötelezővé válik ez az opció” – nyilatkozta brit újságíróknak Tobias Moers, az AMG tavaly szeptemberben kinevezett vezetője. “Őszintén szólva biztosra mondhatom, hogy hibrideket fogunk építeni. A bevezetés pontos időpontját még nem tudnám megmondani, de már számos elemzést végeztünk.” Véleménye ilyen formán egybevág elődje, Ola Källenius meglátásával.
Ami a LaFerrarival, P1-essel vagy 918 Spyderrel való konkurenciaharcot illeti, Moers nem jött zavarba: “Semmi szükség arra, hogy ebben a szegmensben versenyezzen eljövendő hibridünk. Mellesleg már most is van ilyen hipersportkocsink, hiszen mi építjük a Pagani motorjait.” 

A Mercedes-Benz GLA 45 AMG hajtáslánca. Két liter, 360 lóerő - meg még amennyi benne maradt

Moers a márka kétliteres, 360 lóerős motorjának jövőjéről is jó híreket hozott. “A motorból ki lehet még hozni több teljesítményt. Nem egyik napról a másikra, de dolgozunk rajta.” Amikor pedig az Auto Express újságírója arról kérdezte, utolérhetik-e az Audi TT Sport Quattro Concept kapcsán bemutatott 420 lóerős teljesítményt, Moers csak annyit mondott: “Az Audi erős, de mi az AMG vagyunk.”
AMG

Kommentek

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.