Fotókon a nyújtott tengelytávú C Merci!

Kizárólag Kínának gyártják

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.04.18. 17.00

Megérkeztek a Mercedes-Benz C-osztály nyújtott kivitelének első példányai Kínába. A világpremier előtt, a Pekingi Autószalon külterületén kapták őket lencsevégre őket

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Mercedes-Benz nyújtott tengelytávú kivitellel javítaná az új C-osztály esélyeit a kínai piacon. Akkor még nem tudtuk, mennyivel lesz több hely a hátsó üléssoron, most viszont kiderült: nem kevesebb mint hat centimétert toldanak be az autó tengelyei közé. Ezzel elismerésre méltó 2,9 méterre nő a tengelytáv. Emlékeztetőül: az előző generációs C-osztály tengelytávja 2760 mm volt – 14 centiméterrel rövidebb, mint a mostani lang verzió. 

Miután húsvét vasárnap hivatalosan is bemutatják, a Mercedes kínai gyártóüzeme megkezdi a felkészülést a gyártásra, és az év második felében a szalonokba kerülhet az autó, hogy felvegye a versenyt a BMW 3Li és az Audi A4L modellekkel. 
Fotó: China Car News

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

F1: Kiderült, miért volt kavarás Hamilton öccsével

Lewis Hamilton sok kritikát kapott amiatt, hogy nem ment el az Autosport Awards díjátadóra. Itt az oka.

A Ferrari nem ad el több Forma-1-es autót

A Ferrari a 2014-es modellévtől már nem adja el régi Forma-1-es autóit a veteránprogramjában.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.