Ilyet még filmben sem nagyon láttunk

Világító utak Hollandiában

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.04.15. 06.15

Az egyik holland autópálya 500 méteres szakaszán cserélték le az utcai lámpákat foszforeszkáló aszfaltcsíkokra.

Mikor hallottunk olyan híreket utoljára, hogy valami forradalmian új technológiát alkalmaznának az útépítésnél? Nem igazán emlékszem ilyesmire mostanában – persze cáfoljátok meg ha tévednék -, de a Studio Roosegaarde cég végre támogatót talált a 2012 óta készülő projektjére.
A holland kormányt sikerült meggyőzniük, hogy az N329 jelű autópálya 500 méteres szakaszán építsenek ki kísérleti útszakaszt, amely úgy világít, hogy semmilyen külső fényforrás nem kell hozzá. Olyan fényelnyelő festésre cserélték az említett helyen a lámpákat, amely nappal feltölti magát, éjjel pedig világít (foszforeszkál). 
Ilyet még filmben sem nagyon láttunk 1
Egyelőre még csak az út széleit, és a felezővonalat vonták be a speciális festékkel, de az elképzelés az lenne, hogy olyan anyagot fejlesszenek ki, ami reagál a hőre is, és hidegben hőpelyhek jelennének meg az útburkolaton. Sajnos a Studio Roosegaarde ötletével nagyon sok zárt ajtóra talált, egyelőre a holland autópálya az, ahol találkozhatunk ezzel a különleges megoldással.
Ilyet még filmben sem nagyon láttunk 2
Ilyet még filmben sem nagyon láttunk 3
Arról még nem nyilatkozott a cég, hogy a festés mennyire kopásálló, de azt elárulták, hogy naplemente után 8 órán keresztül képes világítani. A két legnagyobb kérdés az, hogy borús időben is feltöltődik-e kellőképpen, és a kopás mennyire befolyásolja a világítás időtartamát?

Kommentek

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.