Halálos veszélyben a hátul utazó gyerekek?

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.04.11. 13.00

Elöl vagy hátul biztonságosabb a gyereknek autóban utazni? A német baleseti adatbázis szerint elöl nagyobb esélye van a kicsiknek, de a KRESZ szerint tilos.

A KRESZ előírja, hogy csecsemőt babahordozóban lehet az első ülésen szállítani, menetiránynak háttal bekötve, kikapcsolt légzsák mellett. A gyerekeket azonban 150 centis testmagasság alatt csak a hátsó ülésre, előírásnak megfelelő gyerekülésbe szabad ültetni. A német baleseti adatbázis, a GIDAS adatai szerint felül kellene vizsgálni ezt a szabályt, mert 50-60 km/h-s sebességnél történő ütközésnél hátul nagyobb sérüléseket szenvednek gyerekek és felnőttek egyaránt.
 
A német baleseti adatbázis, a GIDAS adatai szerint újra kellene gondolni a közlekedési szabályokat. A mai autókban elöl aktív övfeszítők és első légzsákok vannak, míg hátul mechanikusak az övfeszítők és az első légzsák helyett csak egy vékonyan párnázott ülés található. A szakértői vélemények jelenleg eltérnek azzal kapcsolatban, hogy mennyire biztonságos előre ültetni gyereket az autóban, így a szabályozás országonként eltér: például Németországban, Franciaországban gyerekülésben, bekötve elől is utazhat gyerek, Magyarországon viszont nem.
 
A GIDAS példaként említette, hogy frontális ütközéses (60-60 km/h) közlekedési balesetben az elöl utazó szülők túlélték a balesetet, míg a hátul utazó három gyermek életét vesztette. Baleset-rekonstrukciós számítások eredményeként megállapították, hogy az elöl utazóknál kisebb terhelés mutatkozik. A fiatalok (14 év alatt) az első ülésen jobban védettek, mint a hátsó ülésen, ha előírt gyermekülést használnak és a biztonsági övet bekapcsolják. Az adatok alapján egyértelmű, hogy a gyerekek a gyerekülésben védettebbek, mintha csak övet használnának. A hátsó üléseken utazó felnőttek és gyerekek egy súlyos balesetnél (50 km/h-s sebesség felett) egyaránt súlyosabban sérülnek, mint az első ülésen ülők.
 
Tavaly több mint 600 személyi sérüléssel járó balesetről kapott bejelentést a K&H Biztosító. Ezekben szerencsére csak néhány százalékban sérült meg gyermek is, de a tapasztalatok alapján elmondható, hogy ha mégis gyermek sérül a balesetben, sokkal súlyosabb sérüléseket szenvednek, mint a felnőttek.
 
“Jelenleg a magyar szabályozás szerint gyermek 150 centi alatt csak gyerekülésben és a hátsó üléseken, menetirányba ültetve utazhatnak. Egyes szakértők arra hivatkozva is érvelnek a gyermekek első ülésen való szállítása mellett, hogy úgy a szülők jobban kontaktust tarthatnak a kicsikkel, megnyugtathatják, adhatnak vizet, játékot. Szomorú tény, de sok baleset abból fakad, hogy a szülő menet közben hátrahajolva felveszi a leejtett játékot, és eközben nem figyel a forgalomra, vagy csak egy kézzel fogja a kormányt és oldalra sodródik az autó” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Kommentek

  • eddiboy

    “A gyermeket nem kell gyermekbiztonsági rendszerben (gyerekülésben) rögzíteni, ha gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel a testméretéhez igazodóan biztonságosan rögzíthető” – vagyis 135 cm fölött már nem kell gyerekülés, elég pl. egy ülésmagasító, hogy a normál öv ne a nyakánál legyen, elöl viszont 150 cm alatt nem utazhat.

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.