Pedofil törpét fogtak el a rendőrök

Pisilni sem állt meg

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.04.10. 06.15

Tizennyolc órán át vezetett egy huzamban az a kis ember, hogy minél hamarabb megérkezhessen kiszemelt áldozatához. Nem tudta, hogy a rendőrség felültette.

Christopher Lanning csak termetében törpe növésű, eltökéltsége azonban kiemelkedő. A negyven éves férfi az interneten keresett magának szexpartnert, és amikor talált egyet, nem habozott, autóba pattant, és már indult is a több ezer kilométeres útra. 
Lelkesedése nem volt véletlen: az apró termetű férfi ugyanis pedofil, és egy tizenhárom éves diáklányt sikerült befűznie – illetve ekkor még azt hitte. 


Annyira izgatott volt, hogy tizennyolc órán át vezetett egy huzamban, Kansas City-beli otthonától egészen a floridai Longwood városáig (ld. térkép). Ennyi időt a legegészségesebb férfi sem bír ki anélkül, hogy könnyítene magán, és bizony Lanning sem volt kivétel: ám ő ahelyett, hogy egy benzinkútnál veszített volna értékes perceket, előkapott egy üres műanyag palackot, és menet közben elintézte folyó ügyeit. 
Ekkor még nem tudta, hogy Floridában már várnak rá a rendőrök – az állítólagos kiskorú szexpartner ugyanis egy beépített ügynök volt, akit a hatóság csalinak használt az internetes pedofilok elfogására. 
Nem csak őt érte azonban meglepetésként, hogy a randevú helyszíneként megbeszélt benzinkúton kommandósok fogadták: a rendőrök majdnem elájultak a bűztől, amikor kinyitották a kis ember autójának ajtaját. 
A bíróság májusra tűzte ki a férfi tárgyalását, az óvadék összegét 15300 dollárban (3,8 millió Ft) állapították meg. Lanning a tárgyalásig nem használhat számítógépet, és nem csatlakozhat az internetre.

 

 
Nézd meg a nagy selfie-gyűjteményt! KATTINTS A KÉPRE!

Az új divat akár az életünkbe is kerülhet

Kommentek

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.