A húsvétkor kezdődő Pekingi Autószalonon mutatja be a Mulsanne limuzinra épülő hibrid tanulmányautóját a Bentley, és ezzel elsőként teszi meg a fontos lépést a luxusmárkák közül. 

“A Bentley fő értékei a fényűző kényeztetés és a könnyed teljesítménykifejtés. A hibrid technológia mindkettővel messzemenőkig összeegyeztethető. Az évtized végére modellpalettánk legalább 90 százaléka megvásárolható lesz konnektoros hibrid hajtáslánccal” – mondta Dr. Wolfgang Schreiber, a Bentley Motors elnök-vezérigazgatója. 
A Bentley (egyelőre kísérleti) hibrid hajtáslánca akár 70 százalékos emissziócsökkentést, azaz ugyanilyen arányú fogyasztáscsökkentést hoz majd, a teljesítmény akár 25 százalékos növelése mellett. A tisztán elektromos üzemű hatótávolság mintegy 50 kilométer. 
A Bentley Hybrid Concept alapját a márka zászlóshajója, a Mulsanne adja. A részben elektromos hajtásláncra való utalásképpen réz dekorelemeket használtak el a beltér és a karosszéria több pontján, a lámpaházakról a féknyergeken át a márkaemblémákig, a kapcsolóktól a műszereken át az üléskárpit varrásáig. 
Pontos teljesítményadatokkal egyelőre nem szolgál a Bentley; a Mulsanne 512 lóerejének és 1020 Nm forgatónyomatékának ismeretében azonban nem kevesebb mint 600 lóerőre és 1200 Nm nyomatékra számíthatunk. 
Az első sorozatgyártású hibrid modell a Bentley nemrég megerősített szabadidőjárműve lesz: a 2017-ben érkező SUV-t hamarosan követi a többi konnektoros hibrid modell is.