Jön a BMW óriásterepjárója

2018-tól kapható a BMW X7

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.03.29. 13.00

Néhány éven belül három üléssoros luxus-SUV egészíti ki a BMW kínálatát. Az X7-est az USA-ban gyártják majd, ugyanott, ahol a többi X-modellt, és ha minden igaz, a Rolls-Royce leendő terepjárójának alapjául is szolgálhat.

Magyar idő szerint tegnap este tartották azt az ünnepséget a BMW spartanburgi (USA, Dél-Karolina) üzemében, ahol a márka vezetői bejelentették, hogy ott fogják gyártani eddigi legnagyobb szabadidőjárművüket. Az eseménynek egyébként nem ez adott apropót, hanem hogy a BMW X4 (nyitóképünkön) bevezetésével az üzem gyártókapacitását évi 300 000-ről 450 ezerre növelték, és 800 új alkalmazottat vettek fel. 

Az X7 névre keresztelt, leendő modell a globális piacon a Range Rover Sport és a Mercedes GL ellenében fog színre lépni; helyben ugyanakkor bőven akad az exportpiacokon kevésbé népszerű ellenfele, mindenekelőtt a Cadillac Escalade. Műszaki alapját a következő generációs 7-es szedán erősen módosított padlólemeze alkothatja – mint emlékezetes, a BMW a közelmúltban jelentette be, hogy leegyszerűsíti platform-szerkezetét. Mivel ez az új padlólemez alumíniumot és szénszálas komponenseket is alkalmaz, az X7 tömege várhatóan nem sokkal haladja meg az X5-ösét. 
BMW X4 gyártósor Spartanburgben. Itt készül majd az X7 is
Ez persze csak az alapmotorokra lesz igaz, hiszen a hat- és nyolchengeres blokkok mellett az X7 megkaphatja a márka hatliteres, V12-es motorját is. A konnektoros hibrid hajtáslánc biztosra vehető. 
Az X7 egyébként sokra viheti: miután a Rolls-Royce egyre-másra hangoztatja, hogy megépíti terepjáróját, várhatóan több komponenst is a BMW leendő zászlós-SUV-jából kölcsönözhet majd.

Kommentek

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavaly, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak, akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

F1: Kukkantsd meg az új Mercedest!

A Mercedes-csapat néhány részletfotóval készíti elő új autója, a W08-as csütörtöki leleplezését. Kék szín is kerül a járgányra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.