A Toyota Kentucky államban működő üzeme 2006 óta egyáltalán nem termel hulladékot, mindent újrahasznosítanak vagy újrafelhasználnak. Az üzem közelében működő szemétlerakó azonban más forrásokból bőségesen kap utánpótlást. Ezen nem tud változtatni a Toyota, viszont elérte, hogy valami jó is származzon ebből. 

Akio Toyoda elnök úr a 2012-es Corolla gyári ünnepségén, Kentucky-ban

Akio Toyoda elnök úr a 2012-es Corolla gyári ünnepségén, Kentucky-ban


A helyi feldolgozóval együttműködésben kifejlesztettek egy olyan eljárást, amely a hulladékkupacok mélyén keletkező gázokat (amelyek kb. 50 százalékban metánból állnak) felfogja, elvezeti, majd áramtermelésre használja. A tervek szerint a hulladéktelepen ásott “kutakban” gyűlne össze a gáz, amely üzemanyagként működtetheti a helyben kiépített generátortelepet. Innen föld alatti vezetékeken jut el az áram a Toyota alig néhány kilométerre lévő üzemébe. 
Az építkezés áprilisban veszi kezdetét; a tervek szerint 2015-ben pedig már a szolgáltatás is beindulhat. Az előzetes kalkulációs szerint a telep óránként egy megawatt (1000 kW) elektromos áramot termelne; ez 800 otthon ellátására, illetve éves szinten 10 000 db gépkocsi gyártására elegendő. Járulékos előnyként az eljárás 90 százalékkal csökkenti a telep CO2-kibocsátását. 
A helyi Toyota gyárban keletkező hulladék egy része egy komposztáló berendezésbe kerül. Az így nyert komposzttal a gyár területén létesített zöldségeskertet táplálják, ahonnan éves szinten több mint 5 tonna terményt szállítanak egy helyi élelmiszerbankba.

Toyota Motor Manufacturing Kentucky