Nap képe: Repülőt bontanak Szolnok mellett

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.03.19. 09.00

Eltűnt a szolnoki sportrepülőtéren kiállított M-15 Belphegor típusú repülőgép, amely a 4-es főút mellett állt, így az arra autózok is megcsodálhatták eddig.

Hétfőn és kedden szakemberek dolgoztak a szolnoki sportrepülőtér szélén kiállított M-15 Belphegor típusú sugárhajtású mezőgazdasági repülőgép szétszerelésén.

A gyártó, a lengyelországi Mielec városában lévő PZL repülőgépgyár megvásárolta a repülőgépet, ahol a felújítást követően a gyár múzeumába kerül, miután szakemberek szerint már csak néhány példány maradt fenn a ritka típusból.

A Belphegort az AN-2-es repülőgépek leváltására tervezték az 1960-as évek végén. A Szolnok határában kiállított példány 1983-ban érkezett Magyarországra. Ez az egyetlen sugárhajtású mezőgazdasági repülőgép.

A Goldtimer Alapítvány, amely eddig a repülőt birtokolta, a “gépért cserébe” gazdagodik egy új motorral az üzemeltetésükben lévő – a világ egyetlen repülőképes – Li-2 típusú gépéhez.


Kommentek

Megjött az utolsó új Forma-1-es

Az új modellhez új szín is jár: a Toro Rosso által leleplezett STR12-est nem lehet majd összekeverni az elődeivel.

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.