Gokart, benzinszag nélkül

Utazás: Győr, Győrújbarát

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2014.03.13. 18.00

Győr nemcsak a benzinalapú autózás egyik fellegvára, hanem az ország első elektromos gokart pályája is itt található

Merre keressük?

Győr az ország nyugati szegletében, a Kisalföld keleti felében, a Mosoni-Duna, a Rába és Rábca torkolatánál fekszik. A közeli vizek miatt nevezik a “folyók városának” is. Jelentős gazdasági, ipari, vallási, oktatási, kulturális központ, a Bécs-Pozsony-Budapest vonalon fekszik, remek közlekedési adottságokkal bír.

Mennyit kell utazni?

Budapesttől nagyjából 120 kilométerre fekszik Győr. Az M1-esen megindulva végig sztrádán autózva, egy és negyed óra alatt kényelmesen elérhető. Autópálya-matrica nélkül rögtön két órára duzzad az utazási idő.
Gokart, benzinszag nélkül 1
googlemaps.com

Üzemanyag, költségek:

Nagyjából 7 literes átlagfogyasztással és 415 forintos benzinnel számolva az üzemanyagköltség 7000 forint az egész, oda-vissza útra. Illetve igény szerint az autópálya-matrica is hozzászámolandó. 

Miért éppen Győr?

Autós szemmel Győr az Audi gyár miatt is érdekes lehet, de mivel oda nem olyan egyszerű bejutni, mi inkább gokartozni menjünk Győrújbarátra. Méghozzá elektromos gokarttal. Csendes, borzalmasan gyors, és ami legjobb nem megy tele a tüdőnk, hajunk, ruhánk büdös kipufogógázzal. És hogy milyen a villanygokartot vezetni? 
Gokart, benzinszag nélkül 2
fotó:wikipedia
Nagyjából ilyen: Álló helyzetből a hiányzó kuplung miatt keményebben, egy rántással indul az elektromos gokart, de menet közben egész lineárisan növelhető a nyomaték, a gáz- (vagyis hát potméter-) reakció szükségszerűen gyorsabb, mint egy benzines gépnél. A gokartokon fékezéskor inaktívvá válik a jobb oldali pedál, hogy ne égessék el a motort-féket a vendégek, de egy igazi verseny-ekartnál természetesen éppúgy lehet egyszerre játszani a fékkel-gázzal, mint egy klasszikus versenygokartnál.
Gokart, benzinszag nélkül 3
Bővebben itt írtunk a villanygokartról, akit érdekel, további részletekről – helyszín, árak, stb. – is olvashat.
Ha kiversenyeztük magunkat, és szellemi, kulturális felfrissülésre vágyunk, akkor irány Győr, ahol többek között megtekinthető a Győri  bazilika, amelynek alapjait még Szent István korában rakták le. Győr műemlékekben a harmadik leggazdagabb város Magyarországon. A Bécs és Budapest között félúton, szelíd környezetben fekvő patinás, sokszínű városban építészeti, kulturális és természeti értékek sora ötvöződik egymással. A város a turistáknak a román alapokon álló barokk bazilikától az eklektikus középületeken át a modern építészet kiváló alkotásaiig kínál látnivalót – írja a wikipedia.

Szállás:

A legtöbb nagyvároshoz hasonlóan Győrben sem nehéz szállást találni. A városi, látnivalókhoz közeli szálláshelyek éppúgy bőven vannak a környéken, mint nyugalmasabb helyek. De akár a gyógy- és élményfürdő közelében is megszállhatunk.
További szállásajánlatok a képre kattintva jelennek meg:

Gokart, benzinszag nélkül 4

Kommentek

  • SzaszaSanyi

    lassan már el lesz felejtve a belsőégésű motor…

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

F1: Máris elromlott a McLaren és a Red Bull

Alig kezdődött meg a Forma-1-es tesztelés, két nagycsapat máris komoly műszaki hibákba futott bele. A Red Bullt tréleren kellett a garázsba szállítani.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.