Ellopta a mentőautót a beteg

A kórház elől vitte el egy körre

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.02.27. 06.00

A betegtérből előremászott és elkötötte a mentőautót egy páciens a texasi Fort Worth-ben. Nem jutott vele messze.

Nem tudni, milyen egészségügyi vészhelyzet miatt vitték be, de aligha volt súlyos az állapota annak a férfinak, aki tegnapelőtt reggel 9-kor úgy döntött, egy mentőautó nem álldogálhat csak úgy tétlenül, miközben az utcákon emberek szorulnak segítségre – vagy egyszerűen csak bolond és/vagy részeg volt. 

Mindenesetre a meg nem nevezett férfi előremászott a kórház parkolójában várakozó jármű vezetőfülkéjébe, beindította a mentőt, és távozott. 
Az nem jutott eszébe, hogy a megkülönböztető jelzéseket használja – erre faragott rá, mert alig néhány kilométerrel odébb elakadt a dugóban. Nyilván az sem segített sokat a helyzetén, hogy pont a városi rendőrőrs irányába indult el; mindenesetre alig néhány percnyi szabadság után máris úton volt vissza a kiindulási helyére, ezúttal egy máshogy szirénázó jármű hátuljában. 
A renegát pácienst végül bilincsben ugyan, de kivizsgálták. A mentőautó személyzetének nem esett bántódása a bizarr kaland során.

Van persze, hogy nem kell autótolvaj hajlamú beteg ahhoz, hogy bajba kerüljön egy mentőautó legénysége. Londonban például pásztorórák helyszínéül használta kocsiját egy mentőorvosnő – csakhogy féltékeny barátja videón rögzítette a légyottokat…

Kommentek

  • husky

    Ez tényleg “beteg” volt. Ja biztosan a PÁV I. hiányzott neki.

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

F1: Hamilton a Merci szépségére épít

Lewis Hamilton szerint a Mercedes 2017-es Forma-1-es autója mindenki másénál jobban néz ki, ezért a bajnokságban is az élen lehet a helye.

Két percig küzdött a tankolással a srác egy hazai önkiszolgáló benzinkúton

A fiatal srác nem tudott megbirkózni a tankolás feladatával, és mivel önkiszolgáló kút szerepel a felvételen, így a személyzet segítségére sem számíthatott. Kétpercnyi elkeseredett küzdelem után feladta a harcot, és tankolatlanul távozott.

Elkormányoz, ha veszélyt szimatol a Volvo új szabadidőjárműve

Folytatja biztonságtechnológiai offenzíváját a Volvo. A hamarosan színre lépő XC60 fedélzetén olyan ütközésmegelőző rendszer működik, amely kikerüli az akadályt.

Tudod, mi az a lekaparható rész a jogsi hátulján?

Mindenki tudja, hogy a jogosítványán van egy kaparós sorsjegy rubrika, de azt csak nagyon kevesen, hogy ez pontosan mit is takar. Most képbe hozunk.

Alonso: Ilyen kezdés után nehéz mit mondani

Fernando Alonso a műszaki hibákat hozó első tesztnap után nem tudott sok jót mondani a McLaren-Hondáról. A lehető leggyorsabb javítást kéri a csapattól.

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.