Taxi helyett sofőrszolgálattal járnak a pestiek

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.02.20. 13.00

Jól jártak a budapesti taxirendelet hozta magasabb árakkal a sofőrszolgálatok. Van olyan cég a fővárosban, amelynek forgalma a korábbi háromszorosára emelkedett.


Jól jártak a budapesti taxirendelet hozta magasabb árakkal a sofőrszolgálatok. Van olyan cég a fővárosban, amelynek forgalma a korábbi háromszorosára emelkedett – derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.

A lap azt írja: egyre több cég veszi igénybe a szolgáltatást, illetve ajánlja azt dolgozóinak is. A belvárosból az agglomerációba utazva már korábban is megérte igénybe venni a sofőrszolgálatokat, ma pedig már rövidebb távolságra is igaz ez.

Jelenleg körülbelül 50 sofőrszolgáltatást végző vállalkozás van Budapesten, pontos szám nincs, mert vannak, akik céges háttér nélkül, vagy nem erre vonatkozó adószám alapján fuvarozzák az ügyfeleket és járműveiket.

(Forrás: Napi Gazdaság)

Kommentek

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Már osztják az új rendszámokat az autósoknak

Megkezdték a meglepetésbetűs új azonosítók kiosztását az okmányirodák.

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

F1: Kiderült, miért volt kavarás Hamilton öccsével

Lewis Hamilton sok kritikát kapott amiatt, hogy nem ment el az Autosport Awards díjátadóra. Itt az oka.

A Ferrari nem ad el több Forma-1-es autót

A Ferrari a 2014-es modellévtől már nem adja el régi Forma-1-es autóit a veteránprogramjában.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.