A francia és kínai államé lett a Peugeot

Tisztáztak minden részletet

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.02.19. 13.00

A francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern 14-14 százalékos tulajdonszerzése, valamint az új elnök kinevezése korszakváltás a PSA Peugeot Citroën francia autókonszern történetében.

A legjelentősebb francia autógyár legfőbb részvényese az 1810-es alapításától mostanáig a Peugeot család volt. A cég megmentése érdekében azonban az örökösök nyolcadik generációjához tartozó unokatestvérek közti viszályoktól hangos klán kénytelen volt lemondani az irányítás jogáról, és a tőkeemelés érdekében átengedni tulajdonrészének egy jelentős hányadát. A család jóváhagyta a tőkeemelésről kötendő megállapodás tervét.

A megállapodás értelmében a hárommilliárd eurós (930 milliárd forintos) tőkeemeléshez a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern is 800-800 millió euróval (248 milliárd forinttal) járul hozzá, amiért 14 százalékos részesedéshez jutnak az autókonszernnél. A Peugeot család részesedése pedig 25,4 százalékkal szintén 14 százalékra csökken, s ezzel az örökösök elvesztik dupla szavazati jogukat az igazgatótanácsban.

A családot ezentúl nem négy, hanem csak két tag fogja képviselni a vezetésben, s ezzel Thierry Peugeot automatikusan elveszti az elnöki székét az igazgatótanácsban, amelyet a cég alapítása óta mindig az örökösök vezettek. Helyére a francia állam Louis Gallois-t, az EADS repülőipari konszern korábbi vezetőjét jelöli.

“A PSA technológiával rendelkezik és egy márkanév, de beszorult az európai piacra, s nincs jelen Ázsiában, ahol pedig óriási a növekedés. A Donfengnek viszont nincs technológiája, nem márkanév, viszont övék az ázsiai növekedés. Vagyis ez egy jó párosítás” – mondta kedden Arnaud Montebourg iparfejlesztési miniszter. A megállapodás egyik záradéka kimondja, hogy a három fő részvényes, a Peugeot család, a francia állam és a kínai Donfeng, amelyek egyformán 14 százalékos tulajdonosok, az elkövetkező tíz évben nem növelhetik tulajdonrészüket. Ennek célja az, hogy a kínaiak ne vehessék át az irányítást a Franciaországban 90 ezer főt foglalkoztató konszernben. A végső megállapodást március végén, Hszi Csin-ping kínai elnök párizsi látogatásának idején írják majd alá a felek.

Az igazgatótanács egy közös vállalatot is létrehoz a PSA banki ágazata és a Santander spanyol bank között. A Les Échos című francia gazdasági lap szerint a művelettel az autógyár egymilliárd euróhoz (310 milliárd forinthoz) juthat, s biztosíthatja a PSA bankjának stabilitását, amikor 2016 decemberében a hétmilliárd eurós (2,1 ezer milliárd forintos) állami garancia véget ér.

A keddi igazgatótanácsi ülésen hagyták jóvá Carlos Tavares, a Renault korábbi alelnökének kinevezését a PSA Peugeot Citroën élére. Az 55 éves Tavares 2014. január 1-jén lépett be a PSA-hoz, mostantól a csoport autógyártási részlegét fogja vezetni, és fokozatosan veszi át az elnök-vezérigazgatói posztot a 61 éves Philippe Varintől, aki 2009 óta áll a konszern élén, és akinek utolsó feladata az állammal és a Donfenggel kötendő megállapodás tárgyalásainak befejezése volt.

A PSA nehéz gazdasági helyzetben van: a gyengélkedő európai autópiac egyik legfőbb áldozata, ahonnan a bevételének több mint a fele származik. A csoport 2012-ben ötmilliárd eurós (1550 milliárd forintos) összegben fennállásának legnagyobb veszteségét szenvedte el, ami miatt jelentősen átalakította tevékenységét Franciaországban, és sikerült ismét rentábilissá tennie európai piacát azzal, hogy bezárta a Párizs közeli Aulnay-sous-Bois-ban a gyárát. A másik két üzemben, a kelet-franciaországi Mulhouse-ban és a Párizs közeli Poissy-ban pedig csökkentette a termelést, valamint bejelentette: 11 ezer 200 állást szüntet meg 2014. májusig.

Az amerikai General Motorsszal kötött megállapodás kudarcba fulladása után a kínai szereplő belépéstől a cég nemzetközivé válását reméli a PSA, amely már három közös gyárat üzemeltet Kínában a Donfenggel, és egy negyedik megépítése is szerepel a tervekben. Európában a PSA a szlovákiai Nagyszombaton működtet gyárat.

(Forrás: MTI)

Kommentek

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.