Nincs felelős a Schumacher-balesetben

10 métert repült a becsapódás előtt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.02.17. 10.52

A francia hatóságok lezárták a Michael Schumacher tavaly decemberi síbalesetét illető vizsgálatot, arra jutottak, hogy az F1-legenda nem hibázott.

A francia hatóságok lezárták vizsgálatukat, amelyben azt igyekeztek megállapítani, hogy történt-e valami szabálytalanság Michael Schumacher tavaly december 29-i balesetével kapcsolatban.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Az illetékes, lyoni ügyészség hétfőn tájékoztatta a közvéleményt a nyomozás eredményéről, amely dióhéjban annyi, hogy mulasztás, hiba, szabályszegés nem történt, felelős nem nevezhető meg, egyszerűen egy szerencsétlen balesetről volt szó.
“Senki nem szegett meg semmilyen előírást. A baleset egy kijelölt pályán kívüli szakaszon történt” – mondta Patrick Quincy ügyész, hozzátéve, hogy a meribeli sípályán a figyelmeztető jelzések, táblák mind megfeleltek a hatályos francia jogszabályoknak.
Szintén kiderült, hogy Schumi pontosan 4,5 méterre tért le a kijelölt pályáról, valamint hogy az őt megdobó és a fejsérülést okozó két szikladarab között 10,4 méter volt, azaz jó pár métert repült a becsapódás előtt. 
A 45 éves Schumacher immár hét hete fekszik öntudatlanul, súlyos agysérülésekkel a grenoble-i egyetemi kórházban, de a család továbbra is “szilárdan hisz” a felépülésben.

Kommentek

  • Lenci

    2 honapja fekszik…

  • Lenci

    Elnézést :D két hetet olvastam hirtelen

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.