Idén negyvenéves a Scirocco, ami akkor is jelentőségteljes dolog, ha tudjuk, hogy 1992 és 2008 között, azaz két generációnyi ideig nem létezett ezen a néven autó. 

Évfordulós ünneplésre ugyan nem csábít a facelift, de jelentéktelennek mégsem mondható. Az új generációs Golf aerodinamikai jellemzőit örökölte meg, a fényszórók alá ültetett irányjelző, nappali és ködfényekkel. A nappali világítás LED-es is lehet, ha bixenon fényszórót rendel az ügyfél, hátul ellenben mindenképpen diódák jelzik az autó helyzetét. Átrajzolták a hátsó lökhárítót, a csomagtérfedél pedig mostantól a VW-emblémával nyílik. A beltérben újak a műszerek és a középkonzol fölötti, kiegészítő kijelzősor. 
A Scirocco R (képeinken) a fenti módosításokon túl egyedi lökhárítókat és új felniket kapott. 
A motorválaszték négy benzines és két dízel erőforrásból áll. Utóbbiak 150, illetve 184 lóerőt hoznak ki kétliternyi lökettérfogatból, a benzines kínálat a 125 (korábban 122) lovas 1.4 TSI-ből, egy új, 180 lóerős kétliteresből, valamint az eddigi 210 lóerős motor helyébe lépő 220 lóerős Golf GTI-motorból áll. A Scirocco R kétliteres TSI erőforrása az eddigi 265 helyett 280 lóerőt ad le. 
Az általános teljesítménynövelés mellett a Volkswagen állítása szerint 19 százalékkal javult a családi motormix átlagos üzemanyag-fogyasztása. 
A hatfokozatú kézi és hetes DSG váltókkal kínált Scirocco forgalmazása a márciusi világpremiert követően hamarosan megkezdődik; az első autók várhatóan szeptemberre érkeznek meg a márkakereskedésekbe.