Teherautó sodorta el a babakocsit

Karcolás nélkül megúszta a kicsi

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.02.14. 06.00

Szó szerint anyja kezéből ragadta el a babakocsiban fekvő, négy hónapos kislányt egy mellettük elhaladó teherautó. Az ok: a városgazdálkodás elfelejtette letakarítani a járdát.

A kicsi Ivianah Figueroa még csak négy hónapos, máris túl van egy extrém utazási élményen: babakocsiját harminc méteren át vonszolta magával egy teherautó, miközben anyja sikoltozva rohant utánuk. 

A fiatal anya, Ana Rivera a Massachusetts állambeli Lawrence-ben (USA) éppen ügyes-bajos dolgait intézte, amikor egy utcasarkon hóakadályba ütközött. “Nem volt letakarítva a járda, ezért letoltam a babakocsit az úttestre, és a lámpánál várakozó autósor mellett haladtam tovább. Amint egy teherautó mellé értem, az hirtelen elindult, és az oldalsó fellépője beleakadt a babakocsiba.” 
A rémült anya tehetetlenül nézte, amint a távolodó teherautó magával sodorja a babakocsit. Az autó a sarkon befordult, és mintegy harminc métert tett meg, amikor egy járókelő elé ugrott és megállította. A sofőr, ha lehet, az anyánál is jobban megijedt; a rendőrségnek később elmondta, egyáltalán nem látta a családot, fogalma sem volt arról, hogy mi történt. 
A kislány és a babakocsi egyetlen karcolás nélkül megúszták a kalandot; a rendőrség nem indított eljárást a teherautó sofőrje ellen.
Majdnem ugyanilyen ügyes volt annak a kislánynak a védőszentje, akit tavaly nyáron Los Angelesben gázolt el egy terepjáró: babakocsija fennakadt a dzsip hűtőrácsán, így nem gyűrte maga alá a jármű – nem úgy, mint azt a babakocsit, amelynek egy járdára felugrató limuzin hajtott neki New Yorkban. A gyermeket itt is megmentették, az autó sofőrje azonban, aki egy szívroham következtében lett rosszul, és veszítette el uralmát a jármű felett, életét vesztette.

Az egyhengeres motorral mozgatott vicces torzszülöttet tíz lóerő lendíti előre, így egész komoly tempót elérhet vele a bátor apuka.

Kommentek

  • husky

    1. Most őszintén…aki teherautózik tudja jól (normál esetben) ha gyalogos vagy biciklis van az útszélen 40-45 km/óráig minimum 1 méter, e fölött országúton, ha lehet akkor inkább indexes sávváltás! Ha nem akkor inkább lassítok.
    2. Holttérkamera!!! Akinek van tolató- és holttérkamerája Huollandiában 10-15 százalékos díjcsökkentést kap a biztosítótól, ami 300-500 kamionnál azért szép kis megtakarítás! De még fontosabb kukásautón vagy belvárosi áruterítőn! Nálunk ember nem számít, fő a biztosítók nagy kuncsaftlenyúlása!

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

Hat Suzuki Ignis, amitől könnybe lábad a szemed

Ebben az esetben nem ítélkezünk, ha valakinek ebben a formában tetszik a Suzuki Ignis, akkor nincs mit tenni, a lényeg, hogy a tulaj boldog legyen.

Milliárdos papával könnyebb az F1-be jutni

A Williamsnél idén bemutatkozó 18 éves újonc, Lance Stroll nem tagadja, hogy édesapja anyagi támogatása sokat segített a Forma-1-be való eljutásban, igaz, tehetséget azért nem ő vett neki.

Őszinte használt autók több mint 500 000 kilométerrel

Ebben a kategóriában sokkal több eladó darabot találnánk, ha nem volna nemzetközi sport a kilométerórák visszatekerése. De mivel valamilyen csoda folytán a legtöbb eladó 15-20 éves autó alig futott 150-250 ezer kilométert, így a kilométert bevalló, sokat futott autók ritkák, akár a fehér holló.

F1: Ki lesz a Red Bull tartalékosa?

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko elmondta, kit ültetnének a nagycsapat autójába, ha Daniel Ricciardo vagy Max Verstappen kidőlne valamiért.

F1: Világbajnok tanácsadó segíti Bottast

A 2017-re a Mercedeshez szerződött Valtteri Bottas nagyon örül neki, hogy a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen segíti majd őt a háttérből.

Hivatalosan is megvan Magyarország legtorzabb BMW-je

Ha valaki netán van olyan elvetemült és pénzt ad érte, egy dologra kérjük: bontsa szét és alkatrészenként adjon túl rajta, mert ez ebben a formában a márka meggyalázása.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.