VW-siker hóban is

Svéd-rali beszámoló

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2014.02.10. 09.40

Ha Sebastien Ogier nem áll a hófalba, akkor a teljes dobogó a Volkswagené lehetett volna a Svéd-ralin. Így csak az első két hely lett az övék.

Svédországban idén bejött a papírforma. Az első négy helyen ugyanis skandináv származású pilóta végzett a rali-világbajnokság egyetlen havas versenyén. Idén ugyan a hó helyett gyakran murván mentek a szokatlanul meleg idő miatt, de így is látszott az északi pilóták tapasztalatának előnye.

A raliról

A rali központja ezúttal is, mint mindig, Svédország közepén, Karlstadt városában, Varmland és Dalarna tartományban volt. Ebben az évben is átlátogatott a mezőny Norvégiába, ezúttal ismét az első nap során. A ralin 24 gyorsasági szakasz volt, amelyek összesen 328,4 kilométert tesznek ki.

A Volkswagen továbbra is nyerő formában van, ezúttal nem a francia Sebastien Ogier révén sikerült győznie a német csapatnak, helyette Jari-Matti Latvala vihette haza győzelmi trófeát.

A 2013-as Akropolisz-rali óta nem győzedelmeskedő finn versenyzőnek ez már a harmadik sikere Svédországban, itt a legsikeresebb. Egyetlen más helyszínen sem nyert még háromszor.  Latvalának az első nap még nem ment jól, csak harmadikként zárt, de ahogy haladt előre a verseny, úgy autózott egyre jobb időket. Végül a külön pontokért zajló power stage-en elért második helyével két futam után vezeti a bajnokságot is.

“Sok idő telt el Görögország óta. Az Akropolisz-ralin az autó megóvása volt a cél, ez viszont egy gyors rali volt és mostantól kezdve már úgy néznek rám, mint egy olyan pilótára, aki gyors ralikon is tud győzni. Nagyon koncentráltam, tényleg szükségem van erre a jó eredményre!” – szögezte le lelkesen Latvala, aki kifejtette, hogy a jó évkezdet új terapeutájának is köszönhető, aki segíti, hogy már a futamok elején is összeszedetten tudjon versenyezni.  

Andreas Mikkelsen (VW) volt a rali pozitív meglepetése, aki izgalmas csatát vívott Mads Östberggel (Citroën) a második helyért. Mikkelsen néha vezetett is a verseny során, de rengeteg időt vesztett Latvalához képest az utolsó nap reggelén. Östberg ekkor elég közel került honfitársához. Ezután olyan volt, mintha Mikkelsen megtört volna Östberg nyomása alatt, de végül kényelmesen beért a célba a második helyen és megszerezte első dobogós helyezését. Bár Östberg kénytelen volt beérni a dobogó utolsó helyével, vigaszt nyújthat neki a power stage győzelemért járó három bónuszpont.

Mikko Hirvonen (M-Sport) és a fiatal észt tehetség, Ott Tanak (M-Sport) harcban állt a dobogós helyekért még a verseny elején, de az utolsó napon leszakadtak az élmezőnytől, s így a negyedik és ötödik hellyel voltak kénytelenek beérni.

A Svéd-rali két versenyző számára különösen rosszul sikerült. Robert Kubica esett-kelt a verseny során. A lengyel pilóta többször is megtörte autóját, még az utolsó szakaszon, a power stage-en sem sikerült problémamentesen átjutnia. Sebastien Ogier győzelme még a verseny legelején elúszott, egy “buta hiba” folytán kicsúszott és elakadt a hóban, pedig  akkor ő vezetett. A világbajnok pilóta több mint négy percet vesztett ezzel, s bár már tudta, hogy vége minden győzelmi esélyének, a 20. helyről visszaverekedte magát, és végül a hatodik helyen célba vitte Volkswagenjét, így második a bajnokságban.

Az utolsó pontszerző helyeken Henning Solberg, Pontus Tideman, Craig Breen és Kris Meeke ért be. Közülük Meeke számára sem marad meg jó emlékként a Svéd-rali. A brit pilóta a hatodik hely felé autózott, amikor a 18. gyorsasági szakaszon kicsúszott és elakadt a hóban. Végül úgy ért célba az első tízben, hogy az újonc Evans kiesett az utolsó szakaszon.

A Hyundai számára nem volt túl sikeres az évad második futama sem. Thierry Neuville és Juho Hanninen is kiütötte autója alól az egyik első futóművet pénteken, pedig az előző napon még az első nyolcban hajtott mindkét pilóta. A csapat két futam után is még pont nélkül áll.


A következő világbajnoki ralira ismét sokat kell várnunk, hiszen 2014. március 6-9. között következik a Svéd-ralitól teljesen eltérő, lényegesen kellemesebb időjárási körülmények között zajló Mexikó-rali. Ez lesz az idei első murvás és meleg éghajlatú futam, ahol a magasan futó pályák igencsak igénybe veszik a motorokat. Az elmúlt években Sebastien Loeb volt a Mexikó-rali királya, viszont tavaly Loeb hiányában Ogier vette át a stafétabotot.

2014-es Svéd-rali eredménye:

1. Jari-Matti Latvala       Volkswagen Polo      3:00:31,1
2. Andreas Mikkelsen      Volkswagen Polo      3:01:24,7
3. Mads Östberg            Citroën DS3            3:01:30,6
4. Mikko Hirvonen           Ford Fiesta RS        3:02:58,0
5. Ott Tanak                 Ford Fiesta RS        3:03:31,6
6. Sebastien Ogier         Volkswagen Polo      3:05:01,0
7. Henning Solberg         Ford Fiesta RS        3:05:18,6
8. Pontus Tideman         Ford Fiesta RS        3:06:09,3
9. Craig Breen               Ford Fiesta RS        3:09:26,5
10. Kris Meeke              Citroën DS3            3:11:49,1

A világbajnokság eredménye a Svéd-rali után:
Pilóták

1. Jari-Matti Latvala   Volkswagen Motorsport      40 pont
2. Sebastien Ogier     Volkswagen Motorsport      35 pont
3. Mads Östberg        Citroën WRT                    30 pont
4. Andreas Mikkelsen  Volkswagen Motorsport 2   24 pont
5. Bryan Bouffier        M-Sport WRT                  18 pont
6. Kris Meeke            Citroën WRT                    17 pont
7. Mikko Hirvonen      M-Sport WRT                   13 pont
8. Ott Tanak            M-Sport WRT                   10 pont
9. Elfyn Evans          M-Sport WRT                     8 pont
10. Henning Solberg  Henning Solberg                  6 pont
 
Gyártók

1. Volkswagen Motorsport     72 pont
2. Citroën WRT                   56 pont
3. Volkswagen Motorsport 2  26 pont
4. M-Sport WRT                  22 pont
5. Hyundai Motorsport           8 pont
6. RK M-Sport WRT               4 pont
 

Kommentek

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.