Olcsóbb és tisztább katalizátor készül

Kevesebb platina, nagyobb felület

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.02.10. 16.00

Londoni kutatók olyan, új felépítésű katalizátort készítettek, amely érezhető fogyasztás-csökkenést ér el, egyben jóval olcsóbban és környezettudatosabban gyártható.

A kipufogógázok tisztításában elengedhetetlen katalizátorok maguk is környezeti terhelést jelentenek: mivel elkerülhetetlenül akadályozzák a gázok áramlását, negatív nyomást hoznak létre a kipufogórendszerben, és ezáltal rontják az erőforrás hatásfokát; a gyártásuk során felhasznált nemesfémek pedig a hulladékkezelés során igényelnek különös odafigyelést. 

Hulladékká vált katalizátorok. Az új rendszer azonos futásteljesítmény mellett nyolcad annyit veszít hatásfokából, állítják a fejlesztők

Hulladékká vált katalizátorok. Az új rendszer azonos futásteljesítmény mellett nyolcad annyit veszít hatásfokából, állítják a fejlesztők


A kutatócsoport olyan, új felépítésű katalizátort kísérletezett ki, amely mindkét problémára megoldást jelent. A Dr. Benjamin Kingsbury vezetésével dolgozó csoport a jelenleginél 80 százalékkal kevesebb platinát tartalmazó katalizátort épített, ami nagyságrendekkel csökkentheti a szerkezet árát: jelenleg a katalizátorgyártás költségének akár 70 százalékát teszik ki a bennük felhasznált nemesfémek. 
Az Imperial College London kutatói a katalizátor belső szerkezetét tökéletesítve megnövelték a berendezés reaktív felületét, ami hatásosabb emissziócsökkentés mellett szabadabb gázáramlást enged, és ezzel akár három százalékkal csökkentheti a üzemanyag-fogyasztást. 
A kutatók szerint a katalizátor hatásfoka a futásteljesítmény emelkedésével jóval kisebb mértékben csökken, mint a jelenlegi rendszereknél. A rendszer, amelynek előgyártása állami támogatással már megkezdődött, egy további, fontos járulékos előnnyel is bír: mivel platinatartalma kisebb, kevésbé vonzó célpont a nemesfém-tolvajok számára.

Kommentek

  • Guevara

    ” negatív nyomást hoznak létre a kipufogórendszerben”

    Negatív nyomás? Ejha. Nagyon is pozitív az a nyomás ami a katalizátor miatt jön létre. A negatív nyomást depressziónak hívják, és az mindig relatív.

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

F1: Bottasnak megígérték, hogy mehet a Mercedeshez

A Williams főnöknője, Claire Williams elárulta, hogy fel sem merült, hogy Valtteri Bottast ne engedjék el a Mercedeshez, tavaly ugyanis ígéretet tettek neki, ha alkalom adódik, mehet egy nagycsapathoz.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

Tekerd fel a hangerőt, mert itt az 5 legszebben szóló Porsche!

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik az 5 legkirályabbul szóló Porsche, akkor már tudni fogod a választ.

Motorháztetőre vetette magát egy félnótás gyalogos

Rávetette magát a vétlen autósra, majd felháborodott, mint akit valóban elütöttek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.