Európában a Jeep Cherokee

Kilencfokozatú automata váltóval

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.02.03. 14.00

Márciusban mutatkozik be hivatalosan az Óvilágban a Jeep új generációs, középkategóriás szabadidőjárműve. Fiatos gyökerei ellenére maximális terepképességeket ígér.

Kétliteres, soros négyhengeres, 170 lóerős turbódízel motor, hozzá kapcsolódó kilencfokozatú automatával, valamint ugyanennek a motornak a 140 lóerőre csökkentett teljesítményű, de azonos, 350 Nm nyomatékú változata, hatfokozatú kézi váltóval – nagyjából ennyi az a lényegi újdonság, amelyben az európai modellvariáns eltér az Észak-Amerikában forgalmazott, ötödik generációs Jeep Cherokee-től. 
Az autó megjelenésekor dupla vihart kavart: egyrészt az Alfa Romeo Giuliettával közös alapok miatt sokan megkérdőjelezték terepképességeit, másrészt formaterve a homlokába húzott fényszórókkal és hűtőmaszkkal több mint merésznek mondható. Utóbbival nincs mit tenni, olyan, amilyen, az előbbiből viszont igyekezett erényt kovácsolni a Jeep. 
Egyrészt kihangsúlyozzák, milyen energiatakarékos, amikor az összkerékhajtást lekapcsolva csak az első kerekeket hajtja a motor (ez egyébként Európában egy 272 lovas 3,2 V6-os is lehet, az orosz és közel-keleti piacokon pedig egy soros négyhengeres, 177 lóerős, 2,4 literes benzinmotor is kapható lesz – mindkettő a kilencfokozatú automatával). 
Másrészt szokásuk szerint rögtön háromféle összkerékhajtási opciót is kínálnak az autóhoz: az alapverzió szimpla, automatikusan kapcsoló 4WD rendszer, a második szinten felezőt is kapunk, a harmadik, legprofibb kivitelnél, amelyet kizárólag a terepspecialistaként marketingelt Trailhawk (képeinken) verzió kap meg, hátsó differenciálzár is kerül a képbe. Arról, hogy az átlagos szabadidőjárműnél potensebb terepképességeket ígér az autó, az elöl 17, hátul kis híján 20 centiméteres rugóutak is tanúskodnak. 
A Cherokee is megkapta a Jeep talajviszonyokra optimalizált elektronikus rendszervezérlő programját, amely az ESP-t, a hajtást, a váltót és egy sor egyéb paramétert befolyásolva biztosít aszfaltra, nedves útfelületre vagy laza talajra ideális menetjellemzőket – az imént említett Trailhawk kivitel ezt sziklamászásra való funkcionalitással spékeli meg. 
Akárhogy ámítja is magát a vásárló, a Cherokee ideje javát mégis csak az aszfalton fogja tölteni. Itt jönnek jól az olyan opciós biztonsági csomagok, mint az adaptív tempomat, a radaros ráfutásgátló rendszer, a holttérfigyelő berendezés, a tolatáskor a keresztirányú forgalmat figyelő rendszer, és persze a parkolórobot, amely párhuzamos és merőleges parkolásra is képes. 
A szórakoztató és tájékoztató funkcionalitásról többféle multimédiás egység (5, 8 vagy 8,5 colos képernyővel), illetve a műszerfal javát elfoglaló, hétcolos, konfigurálható tartalmú TFT monitor gondoskodik; az extrák sorában a szellőztethető ülésektől a csomagrendező rendszeren át a fűtött kormánykerékig minden megtalálható, amivel az európai prémium kategóriában is szerencsét próbálhat a Cherokee. 
A Cherokee alapkivitelben kínál hét légzsákot, az ESP borulásvédelmi funkcióval és offroad-hangolású ABS-szel bír, a programozható kúszófunkció emelkedőn és lejtőn egyaránt átveszi a vezetőtől az irányítást. A kis Jeep váza 65 százalékban nagy szakítószilárdságú acél elemekből áll. Ennek, valamint a segédrendszereknek köszönhetően Európában és az USA-ban egyaránt bravúrosan teljesített a törésteszteken, odaát elnyerte az Ajánlott minősítést, az EuroNCAP-nál pedig az év legjobb kis terepjárója címet érdemelte ki.
A Jeep Cherokee-ra még várni kell, a Grand Cherokee-t viszont már teszteltük is. Kíváncsi vagy, hogy állja meg a helyét az olasz-amerikai fejlesztésű óriás az Óvilágban? Kattints a képre, és elolvashatod!

Civilizált belső, komoly terepes tudás, modern technikai tartalom teszi vonzóbbá az európai ízléshez igazított Jeep Grand Cherokee-t.

Kommentek

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.