Belül tiszta, kívül mocsok!

Máris tuningolják az elektromos BMW-ket

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.01.31. 15.00

Változatlan teljesítmény, dögösebb megjelenés: egyelőre ezt kínálja a Lumma Design két tanulmánya. A CLR i3 és CLR i8 optikai tuning csupán, de annak igazán látványos.

Sajátos formatervével és jellegzetes, de nem túl szemet szúró színvilágával a BMW i modellcsaládjának eddig megjelent tagjai, az elektromos i3 és a hibrid i8 a hűvös, kiszámított, távoli jövőt képviseli a jelenben. Úgy tűnik, az embereknek szüksége van erre a racionális jövőképre, mert mindkét modell várakozásokon felül teljesít a piacon. Nem mondhatjuk hát alaptalan próbálkozásnak, hogy a Lumma Design máris megalkotta az öko-páros brutalizált változatát. 

A CLR i3 mélyre nyúló légterelő elemet kapott az első lökhárítóra, lecserélték a gépházfedelet (ami alatt persze ebben az esetben csak segédberendezések vannak), a küszöböket karbonkötényekkel toldották meg, a kerékíveket pedig 22 colos kerekekkel töltötték ki. 
Alapvető formájából eredően még látványosabb, még agresszívabb a CLR i8 átépítés (nyitóképünkön). Új az első lökhárító, a földet söprő oldalsó szoknyák, hátul diffúzorban végződik az autó. Az egyedi keréktárcsák mögött méregzöld féknyereg feszít: az i modellcsalád jellegzetes kékjét felváltó neonszín az autó minden pontján megjelenő matricákon köszön vissza. 
A Lumma Design egyelőre nem tervezi a széria forgalmazását, amennyiben azonban a több ezer újdonsült i-tulajdonos közül megfelelő számban döntenek úgy, hogy igényt tartanának a vadóckodásra, nyilván nem állna semmiből legyártani néhány készletet. Az biztos, hogy egyelőre ezen a vonalon nem kell sokat dolgozniuk: a BMW ugyanis a közeljövőben nem tervezi bővíteni az elektromos hajtású modellcsaládot.
Ha a BMW nem is ad munkát a jövőben a Lumma villanyautó-specialistáinak, a Tesla Motors sportos lelkületű vásárlói még jó üzletet hozhatnak a német cégnek: a képre kattintva megnézheted, hogy áll helyt a villanyautók jelenlegi királya, a Model S luxusszedán egy Chevy Corvette C7-essel szemben.


i8

Kommentek

  • PluginHibrid

    “A Lumma Design egyelőre nem tervezi a széria forgalmazását”

    Van eszük!!!

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.