Ősszel végre jön az új Mondeo!

Kecsesebb, olcsóbb, takarékosabb

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.01.30. 13.00

Hosszas találgatások után most végre biztos: 2014 utolsó negyedévében Európában is megjelenik az új Ford Mondeo. Új motorokat, új technológiákat hoz.

Eredetileg tavaly áprilisban kezdte volna meg az új generációs Mondeo európai forgalmazását a Ford, ám homologizációs és felszereltségi kételyek miatt ez kitolódott. Most a márka nagy-britanniai főnöke, Mark Ovenden újságíróknak elmondta, hogy 2014 negyedik negyedévére immár bizton számíthatunk a Ford globális autójának óvilági bemutatkozására. 

Az új generációs Mondeo nagy újdonsága az egyliteres, háromhengeres motor bevezetése. Megjelenik továbbá egy vadonatúj, másfél literes EcoBoost is a kínálatban, 150 lóerővel és 240 Nm nyomatékkal. Emellett megmarad a régi 1.6 és 2.0 EcoBoost. A dízel vonalon az ismert kétliteres mellé felsorakozik egy 1,5-ös TDCI; jön továbbá az automata, összkerékhajtású hajtáslánc. 
Hibrid modellre is számítunk (mi az hogy – már vezettük is!), 190 lóerővel és 4,5 liter alatti átlagfogyasztással. Az autó hálózatról tölthető kivitelben is kapható lesz, jóval kedvezőbb üzemanyag-fogyasztással és 32 kilométeres elméleti elektromos hatótávolsággal. 
A jelenlegivel nagyjából azonos alapterületű, de alacsonyabb autó ára a várakozások szerint alacsonyabbról indul, mint a mostanié (nyilván a kisebb belépőmotor miatt), a kínálat csúcsán megjelenik a prémium színvonallal kacérkodó Vignale kivitel. A Mondeo kombi megjelenésére legkorábban 2015-ben számíthatunk.
Képeinken a Ford Mondeo ikertestvére, az észak-amerikai Ford Fusion

Kommentek

  • PluginHibrid

    Hibrid és pluginhibrid….

    Negyedik negyedévben…

    Azt várhatjuk..szerintem…

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. Az európaiak egészségével szórakoznak a buherálók.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.