Megújul a Mercedes négyajtós kupéja

Alig észrevehetően változik

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.01.29. 09.00

Akár már idén piacra léphet a stílusteremtő Mercedes-Benz CLS felfrissített változata. Az S-osztály újdonságait kaphatja meg.

Negyedik évét tapossa a Mercedes nagy kupélimuzinja, a műfajt életre hívó, eredeti modell utóda. Most elérkezett a ráncfelvarrás ideje. 

A mellékelt kémfotókon jól kivehető, hogy a dizájnerek óvatosan nyúltak a hat centiméter híján ötméteres autóhoz. Újak a lökhárítók, és határozottabbra vasalták az első kerékív fölött induló, a küszöb fölött hátrafutó, illetve a hátsó kereket kirajzoló éleket. A hátsó lámpatest kerete is megváltozik, a maszk alatt alighanem LED-sorok rejlenek, akárcsak a fényszórók felső peremén. 
A beltérről nincsenek fényképek, azt azonban lehet tudni, hogy megnövelik a műszerfalba illesztett Comand kijelző méretét. Emellett lecserélik a kormánykereket, a padlókonzolon pedig megjelenik a központi kezelőszerv legmodernebb kivitele. 
A motorkínálat terén nem számítunk jelentős változásra. Maradnak a 2,2-3,0 literes dízelek 204-252 lóerővel, a hat- és nyolchengeres benzinmotorok (306-408 LE), valamint a CLS 63 AMG 5,5 literes turbómotorja, 557 és 585 lóerős kivitelben. 
A megújuló Mercedes-Benz CLS az év vége felé kerülhet forgalomba.

Kommentek

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.