A Mini történetének kezdete az ötvenes évekig vezethető vissza. Elsőként a British Motor Corporation elnöke, Leonard Lord szorgalmazta, hogy szükség lenne egy teljesen belföldi gyártású, kis fogyasztású, gazdaságosan üzemeltethető, alacsony karbantartásigényű, a széles néprétegek által is elérhető árú kisautóra, majd 1957-ben megbízást adott Sir Alec Issigonis számára az autó megtervezésére. Kikötésként mindössze annyit adott meg, hogy négy személy elférjen benne, megbízható, olcsó és sportos hajtású legyen. 
Eleinte nehéz feladat volt megfelelően elhelyezni a motort, a sebességváltót, és a négy ülést, de végül 1958-ra megszületett a kisautó rajza. A beépített, alig 948 köbcentis motor kellően erős volt ahhoz, hogy az apró, mindössze 600 kilogrammos járművet ügyesen mozgassa. Sőt, túlzottan erősnek is bizonyult az alacsony tömeghez, így a sorozatgyártásra érett modellek már csak 848 köbcentis, 34 lóerős blokkot kaptak, ami így is elegendőnek bizonyult. 
Az autó tervezője, Sir Alec Issigonis sokszor kikérte a barátja, a versenyautó-konstruktőr John Cooper szakvéleményét, aki így a Mini megszületésének minden egyes lépésénél jelen volt. Ezek tudatában, és a Mini rendkívül jó kanyarfekvése, fürgesége, mozgékonysága okán borítékolható volt, hogy egyenes út vezeti a versenysportok irányába a modellt. 
Meg is született a Mini Cooper S, ami az 1960-as Monte-Carlo-ralin debütált.  
Három évvel később, Rauno Aaltonen megszerezte első kategóriagyőzelmét, majd egy évvel később, 1964 januárjában rajthoz állt a négyhengeres, 1,1 literes Mini – melynek teljesítménye durván 90 lóerő volt -, Paddy Hopkirkkel a volán mögött. Az autó és pilótája minden elképzelést felülmúlva megnyerte a Monte-Carlo-ralit, olyan autókat utasítva maguk mögé, mint a Mercedes-Benz 300 SE vagy a Ford Falcon, amik hat- és nyolchengeres motorjai háromszor erősebbek voltak, de méretüknél fogva, nekik jóval óvatosabban kellett autózni a havas pályán, mint Hopkirknek a Minivel, aki a lelkét is kitaposta az autónak. 
A következő évben 1965-ben, Timo Mäkinen és navigátora, Paul Easter megvédte a Mini bajnoki címét. Autójukban még erősebb, 1,3 literes erőforrás dolgozott. A “három muskétásként” elhíresült pilóta, Mäkinen, Aaltonen és Hopkirk hármas diadalt aratott az 1966-os versenyen. 
A rajttól egészen a célig uralták a futamot, és végül ebben a sorrendben állhattak fel a dobogóra is, miután lesöpörték a teljes mezőnyt.

Korabeli felvétel ahogy Hopkirk pörgeti a Minit