Land Rover Defender: Ezzel röhöghetsz a havon

Használt autó: Land Rover Defender 110 SW

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2014.01.24. 15.00

– Lemosassam fényképezés előtt? – Minek? Ez egy Land Rover, jól áll neki a dzsuva.

“Lemosassam fényképezés előtt?”  kérdezte a Defender tulaja, amikor a fotózás részleteit beszéltük meg. Gyorsan lebeszéltem róla, hiszen egy Land Rover nem az az autó, aminek a fényezésén muszáj megcsillannia a januári napnak. Így abban maradtunk, hogy marad az autón a részben még erdélyi eredetű makacs szennyeződés. Ami még jól is áll neki.

Nem túl takarékos, 12 liter könnyen legördül a torkán

Bár nem ez az első 110-es Land Rover Defender a használt autókat bemutató rovatban, de mégis más, mint a korábban megénekelt darabok, amelyek között volt már ridegen tartott, igazi munkagép, és szép állapotú, jól felszerelt idősebb darab is. A mai főszereplő pedig egészen új, és tele van mindenféle extrával, ami kell a terepen boldoguláshoz.
Az autó 2013 közepén került a mostani tulajdonosához, szinte újként. Az akkor egy éves járgányt egy német használtautókat áruló oldalon találták és gyorsan le is csaptak rá. Jött mellé egy komoly, márkás bukórács is, a Safety Devices műhelyéből.

A bukókeretek atyja?

A meglehetősen fantáziátlan Safety Devices nevű cég nem kevesebbet állít magáról, mint hogy 1964-ben az ő elődeik tervezték és építették meg az első európai bukórácsot, az egyszer rútul fejre állt John Aley számára.

Az 1971-es Bmw Tour De France egyik kanyarjában, becsövezett BMW csikorgatja a gumit

Az 1971-es Bmw Tour De France egyik kanyarjában, becsövezett BMW csikorgatja a gumit


Maga a cég 1972-ben alakult meg, egy évvel azután, hogy a FIA is rájött, hogy a bukókeret bizony igen hasznos dolog a versenysportban. 

Azután annyira belejöttek, hogy mára már szinte mindenféle típushoz tudnak ajánlani valamit, a versenysport mellett készítenek különleges rácsokat, bukóvasakat katonai megrendelésre is. (1976-óta szállítanak a brit hadseregnek, főleg Land Rovekre szánt kereteket és 1980-tól a legendás Camel Trophy-n induló Land Rovereket is ők csövezték be.) 

Szóval ők valószínűleg értenek ahhoz, hogyan kell valóban biztonságos ketrecet építeni egy autó köré.

Nem rövid, de akit érdekel, mi is volt az a Camel Trophy, az nézzen bele ebbe a videóba:

Extrák:

A külső csőborítás elsőre ugyan furán néz ki, aztán ha belegondolunk, odabent mennyi helyet venne el az amúgy sem tágas utastérből, rögtön szebbnek látjuk. Emellett ha csak nekicsúszunk egy fának, akkor jó eséllyel a kaszti megússza, hogy karosszériás kalapácsa alá kerüljön. És ez a rács nem valami sufniban összegányolt kacat, hanem a világ talán legtapasztaltabb bukókeret-gyártójának terméke. 
A 110 kilogrammos rácsot nem csupán pár popszegeccsel dobták rá a kasztnira, hanem az több ponton is csatlakozik az autó legmerevebb részéhez, a létra alvázhoz. Mivel az EuroNCAP oldalán nem találni Defender töréstesztet, sőt, máshol se nagyon, talán indokolt is ez a biztonsági extra. 
Ne legyenek illúzióink, egy létraalvázas, masszív terepjáróban könnyebben meghalunk, mint egy átlagos személyautóban. 

A Michelin csoporthoz tartozó BF Goodrich igen menő terepguminak számít. És még jól is néz ki.

A többi kiegészítő a hazai ipar, sőt kisipar terméke és sok olyan apróság is van, amelyet a tulaj maga készített. Tahitótfalu-i mester munkája többek között a hátsó pótkeréktartó szerkezet is, amelyet angol magazinból lestek ki és az eredeti ár töredékéből készítettek el, ha lehet még nagyobb odafigyeléssel, mint ahogy az eredeti készül, illetve az alu lemezrátéteket sem gyári katalógusból rendelték, hanem gondosan lemérve, lerajzolva ezt is hazai lemezes vágta ki, szerelte fel a helyére.  
Land Rover Defender: Ezzel röhöghetsz a havon 1

Terepen? Hol?

A Defender nem igazán városi jármű, a leginkább erdőben, hegyen-völgyön érzi jól magát. Ennek ellenére gazdája hétköznap is ezzel jár, csak a durva terepgumik helyett egyszerű aszfaltra való abroncsokat tesz fel. Így csendesebb az autó, és kevesebbet is fogyaszt, valamint a drága terepgumi sem kopik. Terepen durván havonta egyszer jár, amikor szervezett Land Roveres túrákon járja az országot a többi márkabolonddal együtt, vagy éppen Erdélyben kirándulgat, barátokkal feltöltve a hétszemélyes autót.

Bajkonurban is megirigyelnék ezt a kapcsolósort

Egyedül az amúgy nem igazán praktikus oldalfellépő az – csökkenti a szabad hasmagasságot, könnyen beakad, leszakadhat – ,ami nem igazán illik a kocsira, de ez a hitvesi morgolódás féken tartására szolgál, ennyi áldozatot pedig szerintem bőven megér, hogy az ember házastársi áldással a zsebében és főleg családdal Land Roverezhessen. Három gyerek, két kutya simán elfér a Defenderben, a gyerekek pedig általában imádják a Land Roverhez hasonló, mászókaként is bátran bevethető autókat. Csak a tulaj kap infarktust, amikor a gyerekhorda az indexburán, vagy az ablaktörlőlapáton talál megfelelő lépést a tetőre jutáshoz.

Aranyat ér a hólánc, ha jégen kell talpon maradni

Kalandok:

Legutóbb épp Erdélyben járt a járgány, ahol még a tapasztalt terepjárósokat is érhetik meglepetések. Például olyan poénokba lehet belefutni, hogy egyszer csak 30 centis jégen kell autózni. És nem terepen, hanem aszfalton. Ilyenkor a helyiek vídiás patkót dobnak a lovak alá és kritikusabb helyeken fejszével faragnak az utat borító jégen, a terepjárós meg a jóféle hóláncban bízik, vagy fától fáig csörlőzve araszol felfelé az emelkedőn. 

Kéziváltó, kézi terepváltó

Belül:

Defenderhez mérten itt fényűző a belső, van fűthető ülés, elektromos ablak és légkondi is. Ugyan az ülések és a kezelőszervek elhelyezése messze áll az ergonomikustól, de mégis nagyságrendekkel múlja felül a külsőre nagyon hasonló, ős Land Roverekét. A rengeteg lámpa mellé egyéb hasznos extrák is kerültek az autóba, így a többi terepjáróssal a beépített CB-n lehet útközben beszélgetni, míg a biztonságosabb vezetést a fűtött tükrök, és szélvédő szolgálják.

A gyárinál egy leheletnyivel nagyobba kerekek

Hibák:

Az angol autók sosem a megbízhatóságukról voltak híresek. Szerencsére ez a példány egyelőre teljesen tünetmentes, összesen egy kézifék-visszajelző probléma volt vele. A figyelmeztető lámpa folyton világított, de mivel az autó még bőven garanciális, a hazai márkaszerviz ingyen és bérmentve cserélte az amúgy is filléres alkatrészt.
Néhány fogyóeszköz ára:
 Kuplungkészlet – Valeo  68 000 Ft
 Kardánkereszt  3310 Ft
 Lengéscsillapító  21 000 Ft
 Első fékbetét  4785 Ft
 Hátsó fékbetét  5820 Ft
 Hűtő  49 000 Ft
A hazai beszerzés mellett Angliából is lehet, érdemes alkatrészeket rendelni. Aki nem fél a nemzetközi kereskedelem bonyodalmaitól – sok azért nincs – az szép összeget spórolhat így. Például egy Defenderhez való teljes kuplungkészlet ezen az angol oldalon már jóval kedvezőbb áron megrendelhető.

A Vízipóknak sincs annyi szeme, mint ennek a Defendernek

Miért is jó egy Defender?

Land Rover tulajdonosnak lenni olyan, mintha az ember egy végtelen darabból álló Lego-készletet birtokolna, örökké lehet vele játszani. Mindig van mit rátenni, átépíteni, esetleg leszerelni, és az ember attól sem kap frászt, ha valahová az alu kasztniba csak úgy be kell hajtani egy lemezcsavart, hogy rögzítsen valami új izét. Egy Land Rover sosincs kész.
Ha neked is van egy érdekes Land Rovered, és szívesen látnád azt a vezess.hu oldalain, írj nekünk, megoldjuk.

Szavazás

Kéne, vagy nem?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

Már rendelhető az Audi családi villanyautója

Habár a szériaverziót még be sem mutatták, az érdeklődők máris megrendelhetik az Audi hamarosan piacra lépő elektromos gépkocsiját.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.